Soós Imre (Balmazújváros, 1930. február 12. - Budapest, 1957. június 20.) színész

Főiskolás színészjelöltként, mezítlábas parasztgyerekként ismerte meg az ország.
Mintha Fazekas Mihály személyesen küldte volna Ludas Matyiját. Imádták. Rajongott érte Dajka, Gobbi, Vámos, Kiss Manyi. 27 évesen ment el, mindössze tíz évet töltött a pályán, így napjainknak c
sak a megfakult filmszalagok őrizték meg legendás alakját. Ő színháztörténetünk legnagyobb adósa, mert elmenekült, pedig Shakespeare-t, Csehovot, Ibsent kellett volna játszania...

Március 26-án, az Új Színházban Bulgakovot játszottak, az Álszentek összeesküvését. Eperjes Károly a darab végén néhány pillanatra megszakította a tapsrendet, hogy a társulat nevében gratuláljon Botos Évának, aki másnap, a színházi világnapon vehette át a Soós Imre-díjat. 2001-ben a MASZK két új díjat alapított, melyekkel korábban állami kitüntetésben nem részesült művészek elismerése volt a célja. Gobbi Hilda nevéhez életműdíj kötődik, míg Soós Imrééhez a tehetséges pályakezdőké.

A balmazújvárosi szegényparaszti család nyolc gyermeke közül az egyik Soós Imre. Nagyszülei egyike analfabéta, ő maga is néhány elemivel dicsekedhetett. A család földművelésből él időtlen idők óta, a legkisebb tagjától a legidősebbig bezárólag. Dologidőben tanulásra és iskolába járásra, meg hasonló haszontalanságokra nincs idő, csak a természet szabta munka van, ami akkor épp arra a gyermekre jut a családban. Majd őszön és télen és rosszidőben lehet "egyéb huncutságokkal" is foglalkozni. "Mennyi kedvességgel mesélt nagyanyjáról, aki nem tudta biztosan, ki az idősebb: Imre anyja, vagy nagynénje, mert a korkülönbség kicsi volt, így az idők folyamán összecserélte őket. Meg egyáltalán ki anyakönyvezte ötven-hatvan évvel azelőtt egy zsellér isten tudja hányadik gyerekét?" Ezt a paraszti világot hagyja maga mögött, amikor egy utazó színész-statisztaválogató stábnál szerencsét próbál. Jelentkezése inkább csak amolyan próbálkozás. Szöveget mondatnak vele, és szakemberek rögtön felismerik a benne rejlő tehetséget. Szárnyat kap vándorló kedve, és a válogató-bizottság biztatásának hatására jelentkezik Budapesten a főiskolára.

Felvételije napján járt először a fővárosban. Hosszú ideig össze-vissza kóborolt, szégyellte a kérdezősködést. Mire megérkezett, a csizmája úgy feltörte a lábát, hogy lépni is alig bírt, a lábbelit pedig a kezében vitte. A nevéhez fűződő történetek közé tartozik a legendás "mezítlábas indulás": így állt a felvételi bizottság elé, ahol Gellért Endre, Nádasdy Kálmán, Rátkai Márton, Gobbi Hilda, Somlay Artúr, Bajor Gizi és Ladányi Ferenc várta. Petőfi Szülőföldem című versét szavalta. Telitalálat volt, hiszen önmagát és saját világát élhette át benne. Azonnal beleszerettek.

Petőfi Sándor


SZÜLŐFÖLDEMEN

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
"Cserebogár, sárga cserebogár."

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
"Cserebogár, sárga cserebogár."

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
"Cserebogár, sárga cserebogár"...

A pályakezdés sokat ígért: kitűnő osztályba került, tanulmányait Gellért és Rátkai mellett Hegedüs Géza és Devecseri Gábor irányította, a színészkollégiumi társaság (Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Szirtes Ádám, Gera Zoltán...) is inspirálta.

"Vannak a pályán tehetséges, nagy formátumú művészek, de zseninek születni kell. Imre valóban az volt - meséli Psota Irén. - Azt hiszem, ezért alakult így az élete, az ilyen csodáknak, mint ő, ez a sorsuk. Utánozhatatlan tünemény volt, káprázatos stílusérzékkel, kitűnő mozgással. Értette a táncot, a zenét. Honnan, kitől tanulta? Csak ismételni tudom: zseni volt.

Mindenki imádta az osztályban, ahol nagyszerű csapat verődött öszsze: Váradi Hédi, Berek Kati, Szemes Mari, Horváth Teri, Hacser Józsa, Buss Gyula, Farkas Antal, Szénási Ernő...

Borzasztóan nagy törést jelentett Imre számára, hogy amikor végeztünk, mindenkit Pesten helyeztek el, őt pedig leküldték Debrecenbe. Úgy gondolták, visszaél azzal, hogy zseninek tartják, pedig ő mindent a legnagyobb odaadással, lelkesedéssel csinált. Állítólagos -kivagyiságát- környezete túlozta el: ha az embernek rossz napja van, nem úgy köszön, ahogy elvárnák, akkor -felvág!-, -mit képzel magáról?-...

Hamarosan visszajöhetett Pestre, de ekkor már nagyon rossz állapotban volt. Megtört.

Imre tulajdonképpen James Deanre hasonlított: teljesen őrült, végletekben gondolkodó, korlátok nélküli személyiség volt. Éppen ez tette olyan gyönyörűvé!"

A kezdetek kezdetén túlságosan elkényeztették, később kikezdték: "paraszt Rómeónak", "a népi demokrácia tévedésének", "reklámparasztnak" gúnyolták. "A történelem emelte fel" - mondták irigyei. 1955-ben visszakerült Pestre, a Madách szerződtette, ahol többek között Dajka Margit kedvencévé vált:
"Nagy barátságunk az Éjjeli menedékhely próbáin kezdődött. Láttam, mennyire nehezen viseli a próbák gyötrelmeit, sokszor én vagy Kiss Manyika vittük el magunkhoz. Istápoltuk. Soha nem panaszkodott, de komoly kétségei voltak. Tükörbe nézett és megkérdezte: -Tíz év múlva mi lesz belőlem?- Az Éjjeli menedékhelyben és a Sári bíróban játszottunk együtt. Mindig igyekeztem, hogy ott legyek a színfalak mögött, amikor a második felvonás elején bemegy a színpadra s mondja: -Szép üdőnk lesz!- Erőt, szárnyakat adott nekem is, amilyen költészettel ő ezt mondani tudta. Az előadás premierjére egy Hamlet-könyvet és egy szál virágot adtam neki s beleírtam: A jövő nagy Hamletjének! Dajka Margit."
Már főiskolásként sok filmben szerepelt, elsőként 1948-ban, a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi földben. Mészáros Ágival, Szirtes Ádámmal, Horváth Terivel forgatott együtt. Ezt követte 1949-ben Nádasdy Kálmán Ludas Matyija, amely hirtelen óriási népszerűséget hozott számára. Egyre erősebben érezte a vállára nehezedő terheket, tudta, rengeteg pótolnivalója van. Nem ismerte Moliere, Tolsztoj, Maupassant, Gorkij nevét, otthon csak egy Petőfi-kötet állt a polcon. Idegen volt új környezetében, kétségbeesetten próbált alkalmazkodni a nagyvárosi művészvilág tőle teljesen idegen mentalitásához és ismeretlen elvárásaihoz. "Egymagam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben" - panaszolta húgának egyik levelében

1955-ben forgatták a Körhintát, melynek cannes-i bemutatója után megszületett "a magyar Gerard Philipe" - legalábbis a francia sajtó híradásai szerint.

Egyvalami bizonyos. Aki Fábri Zoltán Körhintáját akár egyszer is látta, soha nem fogja elfelejteni tekintetét.

Téri Árpád 1957-ben került a Madách élére, hosszú idő után ekkor látta újra Soós Imrét. Lehangoló találkozásra emlékezett: "Az egykor életvidám, lelkes, huncut szemű fiatalemberből megfáradt, önmagával és a világgal meghasonlott, riadt tekintetű ember lett."

Összeroppanása törvényszerű volt. Próbák, szerepek, rohanás, alkohol. Marokszám szedte a nyugtatót, literszám itta a kávét, alig evett, mértéktelenül dohányzott. Kétségek gyötörték, emésztette, pusztította magát. Egyszer próbáról kellett elszállítani gyógyszeres öngyilkossági kísérlet miatt. Egy budapesti klinikára került, ahol kezelőorvosa személyében ismerte meg későbbi feleségét, Perjési Hedviget. A szerelembe próbált menekülni. Kapcsolatuk csupa szenvedélyes veszekedés, hisztéria, durvaság, ugyanakkor görcsös ragaszkodás, amolyan "héjanász" volt. Különös szerelmi viszonyukat a jó barát, Müller Péter örökítette meg Részeg józanok című regényében. Végzetes éjszakájuk körülményeire máig nem sikerült bizonyos választ adni. Közös öngyilkosság? Véletlen baleset, túladagolt nyugtató? Szándékosan nyitva hagyott gázcsap? Mi lehetett a végső ok? Talán ma már nem is akarjuk igazán tudni. Soós Imre halálának rejtélye sok-sok titkának egyike, hozzá tartozik a mesebeli alakját övező legendához.

Egyetlen szerepálma volt: Hamletet akart játszani. Halála után a Dajka Margittól kapott Shakespeare-kötetben a Hamlet-monológnál találták a könyvjelzőt...

"A tíz körmömmel kaparnálak ki a föld alól, hogy újra élj, testestül-lelkestül-mindenestül... Erőd teljében lehetnél, átestél volna azon a lidérces időszakon. Minden értelmes halandó hordozza magában ezt a hamleti töprengést. Lenni vagy nem lenni? Túl kellett volna élni, Imruskám. És lenni. De te elvesztél. Vesztesek lettünk, megrövidültünk, mert nem vagy velünk." - E sorokat Horváth Teri jegyezte fel, több mint egy évtizeddel az imádott Soós Imre halála után.

Filmszerepei

1948 - Talpalatnyi föld (r. Bán Frigyes)
1949 - Lúdas Matyi
1950 - Dalolva szép az élet
1951 - Civil a pályán
1952 - Állami áruház
1953 - Ifjú szívvel
1953 - Kis krajcár
1953 - A harag napja
1953 - Föltámadott a tenger
1954 - Liliomfi
1954 - Hintónjáró szerelem
1955 - 9-es kórterem
1955 – Körhinta

1954 –ben Jászai Mari díjjal tüntették ki.