A Központi Vezetőség ülésén ismét Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek.
61 éve
Nagy Imre október 28-án koalíciós kormányt alakított.
1912-ben - négy és fél év elvégzése után - abbahagyta tanulmányait a
kaposvári gimnáziumban, 1914-ben géplakatos segédlevelet szerzett, majd
beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. 1915. májusában
behívták katonának, az orosz frontra került és 1916. júliusában fogságba
esett. 1918. júniusában szabadult és részt vett az oroszországi
polgárháborúban a bolsevikok oldalán. 1921-ben a bolsevik párt tagjaként
tért haza pártmegbízatással. Egy biztosítótársaság magántisztviselője
lett Kaposváron, belépett az MSZDP-be és vezető tisztséget kapott a párt
Somogy vármegyei szervezetében. Földreformot követelő tömegmozgalmat
szervezett a parasztok között. 1925-ben kizárták az MSZDP-ből, alapító
tagja lett az illegális kommunista szervezetnek, a Magyarországi
Szocialista Munkáspártnak. 1927 elején letartóztatták, két hónap múlva
szabadon engedték, 1928 tavaszán Bécsbe emigrált. Illegálisan
tartózkodott Budapesten, amikor a párt "Parasztok Lapja" című illegális
újságját szerkesztette. 1930 elején Moszkvába ment, 1930-tól a Komintern
Nemzetközi Agrárintézetének, 1937-től a szovjet központi statisztikai
hivatal munkatársa, 1938 és 1944 között a moszkvai rádió magyar nyelvű
adásának szerkesztője volt. 1938-tól 1940-ig a moszkvai "Új Hang" című
folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és állandó cikkírója is volt.
1944 őszén kidolgozta a magyarországi földreform tervét, novemberben
tért haza, a Központi Vezetőség tagja lett, majd részt vett a
Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon Moszkvában. Debrecenben az
ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő bizottságának tagja lett,
Hódmezővásárhelyen képviselővé választották. December 22-én
földművelésügyi miniszter lett, tervei szerint és közvetlen
irányításával megvalósította a földreformot. 1945. májusában a
beválasztották a Politikai Bizottságba (PB), novemberben a Tildy-kormány
belügyminisztere lett, 1946. márciusában visszahívták tisztségéből a
pártvezetésben tanúsított passzivitására és erélytelen magatartására
hivatkozva. 1947. szeptemberében az Országgyűlés elnöki székébe került,
számos kérdésben nem értett egyet a pártvezetésben, főként a
mezőgazdaság terén. Ellentétei különösen kiéleződtek a kommunista
hatalomátvétel idején. 1949-ben elvesztette PB tagságát, az
agrártudományi egyetemen tanított, majd 1950. júniusában került vissza a
pártapparátusba a Központi Vezetőség (KV) adminisztratív osztályának
vezetőjeként, valamint levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos
Akadémia. Decemberben élelmezési miniszterré, 1952. januárjában
begyűjtési miniszterré, novemberben a minisztertanács elnökhelyettesévé
nevezték ki. 1953.05.17-én a magyarországi választásokon a szavazatok
98,2%-át a Magyar Függetlenségi Népfront szerezte meg. Június 27-28-án
az MDP Központi Vezetőségének ülése bírálta az elmúlt években folytatott
politikát. Július 2-án kormányváltás történt, az új kormány élén Nagy
Imre állt. Július 3-4-én a kormány új gazdasági programjavaslatát az
országgyűlés elé terjesztette. Felhagyott az erőszakos
kollektivizálással a mezőgazdaságban, a kötelező beszolgáltatása terheit
csökkentette, mérsékelte az iparban a beruházási tervet, árcsökkentést
és béremelést hajtott végre, amelynek eredményeként emelkedni kezdett az
életszínvonal. Megszüntette a kitelepítéseket és az internálótáborokat,
eltörölte a rendőrbíráskodást és a rögtönbíráskodást, ügyész
szervezetet hozott létre a politikai perek felülvizsgálatára.
Irányvonala egyértelműen győzedelmeskedett, ami a Rákosi-csoport
ellenállását és támadásait váltotta ki. 1955. januárjában Nagy Imrét
kisebb szívroham érte, ezt kihasználva, gyógykezelés címén teljesen
elszigetelték ellenségei. Április 14-én az MDP Központi Vezetősége
kizárta Nagy Imrét a Politikai Bizottságból és a Központi Vezetőségből.
Az április 18-20-án ülésező parlament felmentette a Nagy Imre-kormányt,
decemberben kizárták a pártból és pártutasításra az MTA tagjainak
névsorából is törölték. A sztálinista rendszert elutasító, kommunista
értelmiségiekből szerveződő pártellenzék vezéralakjává vált, amelynek
célja az ő kormányprogramjának maradéktalan megvalósítása volt. Rákosi
leváltása után, 1956. október 13-án saját kérésére vették vissza a
pártba és visszakapta akadémiai tagságát is. Az október 23-án tüntető
tömeg többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is követelte. A
népfelkelőket felszólította a harc beszüntetésére és közölte, hogy a
Szovjetunió kész visszavonni csapatait. Október 24-én nevezték ki
másodszor a minisztertanács elnökévé, 30-án többpárti koalíciós kormányt
alakított. November 1-jén bejelentette az ENSZ-nek Magyarország
semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését
kérte a nagyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP
megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend
megóvására szólított fel. November 4-én a Budapestre bevonuló szovjet
csapatok leverték a magyar népfelkelést, amely a kommunista párt hatalma
és a Szovjetunió ellen irányult. Apró Antal, Kádár János, Kossa István
és Münnich Ferenc nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint november
1-jén megszüntették kapcsolataikat Nagy Imre csoportjával, valamint
bejelentették a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását
Szolnokon. Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében,
majd társaival a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, ahonnan
november 22-én Kádár János - miután garantálta biztonságukat és
büntetlenségüket - kicsalta őket. Romániába vitték, majd többször
sikertelenül próbálták megnyerni a Kádár-rendszer számára. 1957.04.14-én
szállították Budapestre és a Gyorskocsi utcai fogdában őrizetben
tartották. 1958.06.15-én a "népi demokratikus államrend kezdeményezése
és vezetése, valamint hazaárulás" vádjában bűnösnek találták és halálra
ítélték. Nem kért kegyelmet, a Kozma utcai börtön udvarán másnap
felakasztották és egy jeltelen sírba temették. Nagy Imre halála
világszerte nagy felháborodást keltett. 1961-ben az Új Köztemető
sarkában lévő 301-es parcellába szállították át maradványait. 1989
tavaszán az ő és a vele együtt kivégzett társainak holttestét
exhumálták, és országos gyász közepette ünnepélyesen temették el június
16-án.
A Központi Vezetőség ülésén ismét Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek.
61 éve
Kommentáld!