Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. Október 23-án-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4.-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca így végül elbukott.

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 669 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19 226, míg szovjet oldalon 1540 fő volt. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.

1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1989 óta a forradalom kitörésének napja, október 23. Nemzeti ünnep

Magyarországon.

Udud István

Hősök voltak

(Az 1956-os forradalom hőseinek emlékére)

Hősök voltak nagyapáink,
büszkék vagyunk rájuk okkal:
kilencszázötvenhat őszén
szembeszálltak a zsarnokokkal.

Elegük volt a nyomorból,
félelemből, börtönökből.
Szabadságra, fényre vágytak,
ki a sötétségből, ködből.

Egybeforrt az egész ország,
mind akit kifosztott, megvert
a gyűlölt rend; bátor szívvel,
kemény kézzel fogva fegyvert.

Együtt menetelt a sorban
munkás, paraszt, tanár, diák,
orvos, mérnök s mennyien még!
Csodálta őket a világ.

Aki bűnös meglakoljon,
a népnyúzó vörös basák!
Hagyja el végre hazánkat
az idegen katonaság!

Forradalom, szabadságharc,
ugyanúgy, mint akkor régen,
a lánglelkű Petőfi és
Kossuth apánk idejében.

De mint akkor vad kozákok,
most csikorgó ádáz tankok
törnek ránk, nyomukban hullák,
vér, romok és friss sírhantok

“Győztünk volna – emlékeznek –
összefogva, ahogy kezdtük,
de a világ, ha ámult is,
tétlenül nézte a vesztünk.”.

Forró, lázas napok után
újra csönd lett magyar földön,
még több idegen had, bosszú,
bűnhődés, bitófák, börtön.

Több, mint félszáz éve ennek.
Újra szabad Magyarország,
szabad akarata szerint
maga intézi a sorsát.

Úgy, mint akkor ötvenhatban,
de jó volna újra együtt! –
Hősök voltak nagyapáink,
ezt soha ne feledjük!