Babits Mihály (Szekszárd , 1883. 11. 26. - Budapest, 1941. 08. 03.)

"A művészet különös kompromisszum idő és örökkévalóság között. S hát még az irodalom, mely formájában egyúttal beszéd is; nemcsak alkot, hanem mond is valamit; s mint minden beszédnek, kérdések és válaszok közé kell iktatódnia."

(Babits Mihály)

Életrajz:
Költő, író, műfordító, szerkesztő. 1901-től a budapesti egyetemen magyar–francia szakot hallgatott, majd hamarosan a franciát latinra cserélte fel.

Gyakorló évét Baján töltötte (1905–06), majd Szegeden (1906–1908) és Fogarason (1908–1911) tanított.

A Holnap (1908 őszén) közölte néhány versét, s neve az irodalmi csatározások révén országosan ismertté vált. Ettől kezdve lett rendszeres szerzője a Nyugatnak. Első verskötetével már kiforrott költőként lépett a nyilvánosság elé. 1911 őszén áthelyezték Fogarasról: előbb Újpesten (1911–1912), majd a tisztviselőtelepi gimnáziumban tanított (1912–1916).

Az első világháború szörnyűségei ellen mindvégig tiltakozott. Fortissimo c. verse miatt elkobozták a Nyugatot, bíróság elé állították, tanári állásától megfosztották.

A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamarosan kiábrándult a diktatúra láttán, s lemondását fontolgatta. Ősszel, a bukást követően, Magyar költő kilencszáztizenkilencben c. tanulmányában egyaránt elzárkózott a szélsőséges bal-és jobboldali eszméktől.

Forradalmi szerepléséért később üldözték, rendőri felügyelet alá is került.

Verskötetei mellett a húszas, harmincas években több regénye jelent meg. Osvát halála után előbb Móricz Zsigmonddal (1929–1933), majd egyedül (1933–1937), végül betegsége idején Illyés Gyulával együtt (1937–1941) szerkesztette a Nyugatot.

Az irodalmi életben betöltött vezető szerepét erősítette, hogy 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora lett. 1937-ben diagnosztizálták gégerákját, ettől kezdve a betegség kálváriáját járta. Sok szenvedés után a budapesti Siesta-szanatóriumban halt meg.