BAJOR GIZI(eredetileg: Beyer Gizella) színésznő

Született:
1893. május 19. Budapest, Magyarország
Elhunyt:
1951. február 12. Budapest, Magyarország

Életrajza:

férjei:

dr. Vajda Ödön, ügyvéd - 1920-1927,
dr. Paupera Ferenc, a Földhitelbank igazgatója - 1928-1932,
dr. Germán Tibor, orr- és gégespecialista, egyetemi tanár - 1933-1951.

Adatok:

1911-1914 - a Színművészeti Akadémia hallgatója
1914 - leszerződtetik azonnal a Nemzeti Színházhoz
1914. április 2. - első szerepében döntő sikert arat (Lucien Népoty "A kicsinyek")
1914 - 1924 a Nemzeti Színház tagja
1924-1925 - a Magyar Színházba szerződik
1925 őszétől fogva haláláig a Nemzeti Színház tagja marad
1928 - a Nemzeti Színház örökös tagjává választják
1925-1933 - a pályája aranykorszaka
1929; 1930 Párizsban filmez
1936 - Heltai:"A néma leventé"-nek női főszerepe Zília - Magyar Színházbeli vendégjáték
1937. október 25-én, amikor 100 éves a Nemzeti Színház -a magyar színészet jelképeként nyitó beszédet mondd
1938 - élete első, és utolsó rendezése: Székely Júlia "Nóra leányai" a Nemzeti Kamaraszínházban
1939-1943 - a háború vége előtti időszak nagy alakításai
1944 - egyszer sem lép színpadra a háborús helyzet miatt
1944-1945 - sokakat megment a biztos haláltól, és többeket bújtat saját házában
1945. október 4. - ismét színpadon a háború utáni első premierje
1945-1950 - játsszik a Nemzeti Színházban
1948 március 15-én a frissen alapított, díj kitüntetettje, így ő az első Kossuth-díjas színművész
1950. augusztus 20 alkalmából az ugyancsak akkor alapított díj első kitüntetettje, ő az első Kíváló Művész
1951. február 12-én 58 évesen elhunyt
1951. február 16-án a Farkasréti temetőben sokezres tömeg előtt zajlik temetése
1952. február 12. - otthonából emlékmúzeumot alapítanak, Gobbi Hilda kezdeményezésére

Bayor Gizi fülbetegsége

Valódi halála váratlan, és amennyire ma már tudható, indokolatlan is. Minden azzal kezdődik, hogy 1950 szeptemberében megfájdul Gizi egészséges füle. Germán megoperálja, ami már önmagában is hiba, mert saját családtagot orvosok íratlan törvénye szerint nem szabad operálni. Sejteni sem lehet, hogy a műtét során Germán mit lát, vagy izgalmában látni vél. Mindenesetre ettől a műtéttől kezdve állandó aggodalomban él, hogy felesége meg fog süketülni, és nem tud többé játszani. Folyton Gizi megoperált fülével foglalkozik. Többször is röntgenfelvételeket készíttet róla. Konzultál más fülészekkel, és nem lehet meggyőzni arról, hogy rémeket lát Gizivel kapcsolatosan. Egyik kollégája meg is jegyzi epésen, hogy nem Bayor Gizi a beteg, hanem Germán Tibor maga. Germán jó szándéka fanatikus kényszercselekvéseket idéz elő nála. Folyvást kezeli Bayor Gizi betegnek ítélt fülét, ami akkorra már feltehetően teljesen meggyógyult. Egy barátnőjének történt véletlen elszólás kapcsán tudható, hogy Germán naponta veti alá fájdalmat is okozó fülészeti kezeléseinek, sőt, erősítő B-vitamin-injekciókat is bead. A szerencsétlen ember egyre inkább a megsüketülés veszedelmétől félti rögeszmésen feleségét. Néha kétségbeesett elkeseredésében célzást is tesz a kettős öngyilkosság gondolatára, de Gizi ilyenkor nevetve feleli: "Tévedsz, papi! Nem leszünk öngyilkosok. Ha majd megsüketülök, és nem játszhatom, hát, legfeljebb tanítok." Úgy hiszi, ezzel végérvényesen elintézte a dolgot, nem is sejtve, hogy férje a beteg. Csak a későbbi boncolás igazolja azt a tényt, hogy Germán Tibor előrehaladott agykéregsorvadásban szenved, és emiatt értelmi képességeiben és cselekvéseiben már régóta korlátozott tudattal bír.

Az a szörnyű nap

Bayor Gizitől sokan kérnek autogramot, nemritkán még Germán páciensei is. Gyakorta írja le nevét hát különböző papírosokra, amelyet rendre továbbít férje, de egyszer egyet, egy nagyobb papíros alján tintával aláírtat eltesz Tibor későbbre, amely majd az öngyilkosságát hivatott aláírásával hitelesíteni. Eszelősök hidegvérével fonja hálóját gyanútlan felesége körül. Gizi egyik testvérhúga néhány héttel a végzetes nap előtt neszét veszi, hogy Germánnal valami nagy baj van. Ijedten rohan Gizihez, hogy csináljanak Tiborral valamit, mert szerinte nagybeteg, furcsán beszél és valamire készül. Talán öngyilkosságra. Gizi azonban a közben kibontakozódó Rákosi-féle diktatórikus uralom kezdeti és igen nehéz időszakában, a csekélyke indok alapján is fejeket hullató rendszer idején, félti férje egyetemi kinevezését. "Híreszteljétek csak, hogy őrült. Akkor aztán fuccs az egyetemi katedrának és titeket sem tudom, ki fog majd eltartani..." - mondja Csathó Kálmán, a gyerekkori jó barát utónyomozásának eredményeként kiderített tények alapján Bayor Gizi húgának. Aztán elkövetkezik a végzetes dátum: 1951. február 12. Valószínű, azon a kora reggelen is szokása szerint odanyújtja férjének a karját, hogy megkapja a napi B-vitamin-injekciót. Germán ezúttal egy nagy adag morfiumot fecskendez be a megszokott vitamin helyett, amely a jelek szerint pillanatok alatt végez a művésznővel. Utána önmagával is végezni kíván, de ő nem hal meg azonnal. Csupán estefelé, anélkül, hogy egyszer is visszanyerné az eszméletét. Még él, amikor rájuk találnak aznap délelőtt, és őt haladéktalanul beszállítják a mentők a Korányi Kórházba. Eszméletét egy percre sem nyeri vissza, még a kórházban sem, az esti órákban távozik az élők sorából. Tette előtt azonban gondoskodik a "hátrahagyott levél" felől. Izgalomtól remegő kézzel a korábbról megőrzött Bayor Gizi-signum fölé firkant valami olyasmit, hogy "betegen nem lehet élni". Végül is ez lett az a búcsúlevél, amely a közösen elhatározott öngyilkosságot hivatott igazolni. Később a rendőrségi szakértők egyértelműen megállapítják, hogy Bayor Gizi aláírása korábbi keletű a fölébe írt szövegnél, sőt, teljesen más tintával íródik, és más kéztől is való.

A szóbeszéd szárnya kap azonnal

A hirtelen elterjedő hír, találgatásokat szül, és az események kapcsán a kombinációk igen gyorsan szóbeszéddé alakulnak. Van, aki Germán tettét agydaganat szörnyű kínjaitól való megmentése miatti cselekvésnek nyilvánítja, és ennek számtalan fórumon hangot is ad. Mások "biztos forrásból való információról" beszélnek, és politikai okokat látnak az események mélyén. Az ÁVH-t emlegetik, és a szellemi életet megtisztítani kívánó Rákosi-elveket sejtenek az események hátterében meghúzódni. Megint mások leleplezett szökési kísérletről rebesgetnek, meg elfogató parancsról, amely kapcsán az államvédelem egyszerűen lecsapott a művész-orvos házaspárra. A szóbeszéd alapjául nyilván az szolgálhat, hogy amikor kiderül a hatóság számára, is hogy országos hírű művésznő az áldozat, ráadásul a neves művésznő öngyilkossága körül valami nem stimmel, szóval, akkor az államvédelem egy autója a helyszínre érkezik, a már kirendelt nyomozók mellé. A közfigyelem fókuszába kerülő "ügy" felderítése kiemelt feladatává lesz a hatóságoknak. Hamar biztos eredményre kívánnak jutni, amely kellően megnyugtatja a közvéleményt. Ráadásul Bayor Gizi népszerűsége a szakmai körökben is egy csapásra vitathatatlanná lesz, Gobbi Hilda, Major Tamás a legmagasabb pártkörök bevonásával is felügyelni kívánják a vizsgálatot, kellő súlyt biztosítva az ügy fontosságának. Úgy sejteni, hogy az ÁVH hamar "kiszáll" az ügyből, és a rendőrségi vizsgálat is rövidesen lezáródik, mindenki megnyugtatására. Megfejtődik a talány, bár a találgatások így utólag - főképp a kór részleges ismeretével - ma sem zárultak le igazán. A közeli barátok véleménye, személyes utánjárásuk kapcsán kialakuló megítélésük viszont csaknem megegyezik a hivatalos hatóság által lezártnak tekintett ügyben foglaltakkal.

A hivatal végkövetkeztetése

A kettős öngyilkosság kapcsán elrendelt rendőrségi nyomozás a megtalált nyomok, illetve a búcsúlevél alapján eljut arra a pontra, hogy a kérdéses esetben az idegenkezűség nem hagyható számításon kívül, így elrendelik az elhunytak boncolását. A boncolás során megállapítják, hogy Bayor Gizi füle gyógyult volt, és nem szenvedett semmiféle más olyan bajban, amely aggodalomra adhatott volna okot. "... a Germán Tibor professzor által feltételezett kóros csontelváltozásoknak semmiféle jelét nem találjuk. Prof. H. Wullstein véleményében szereplő perilabyrinthär lobos csontgóc nem volt található, s így a beteget semminemű szövődmény nem fenyegette..." - áll a publikált, 1951. február 15-én felvett boncolási jegyzőkönyv utolsó bekezdésében. Megállapítják továbbá, hogy Germán Tibor viszont ép elméjét is erősen fenyegető mértékű homloktáji agykéregsorvadásban szenvedett. Ez egy hosszan tartó, lassú lefolyású betegséget feltételez nála, egyre erősödő tünetekkel, és a pszichés zavarodottság ennek a folyamatnak "természetes" része, így utolsó esztendeinek tette kapcsán felmerülhet jó néhány kérdés, hisz Germán beszámíthatósága ez alapján erősen megkérdőjelezhető - mondja a hatósági vélemény. Germán Tibor klinikai munkatársai aztán utólag bevallják maguk között, hogy 1946 után már a professzor ténylegesen nem vesz részt egyedül nagyobb műtéteken. A kollégák érzékelik ugyan Germán professzor baját, de azt hiszik, hogy egy múló betegség pillanatnyi tünete, és annak egy-egy megnyilvánulásaként értékelik. Talán az 1944-es bujkálása kapcsán kiterebélyesedő félelme hagy ilyen mélységű nyomot benne - gondolják közeli barátai. Nem vonnak le messzemenő következtetéseket az apróbb-nagyobb jelekből. Tisztelve korábbi nagy tudását és hatalmas klinikai tapasztalatát úgy gondolják, hogy "a főnök talán kicsit erősebben öregszik..." Munkahelyén tehát titkolják a betegségét, falaznak hozzá, nem tulajdonítva jelentőséget az egésznek. Utólag persze minden más előjelet kap, de akkor már hiába minden önvád, az eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni. Nézzük a hivatalos állásfoglalást tehát: Az elrendelt és lezáródó nyomozás kapcsán elmondható, hogy a kérdéses nap reggelén egy morfin-injekció segítségével dr. Germán Tibor végzett a művésznővel, majd egy másik injekció segítségével önmagával is, kettős öngyilkosságnak kívánva feltüntetni az öngyilkossággal tetézett gyilkosságot. Így összegezhető tehát a hivatal állásfoglalása mind ez idáig ebben a kényes ügyben, és szóbeszéd ide, mendemonda oda, a mai napig más igazságot nem sikerült senkinek sem bizonyítania.

(forrás: Színészkönyvtár)