26 éve, 1982. február 16-ánhalt meg Los Angelesben Barta Tamás(1948.július 7. – 1982.február 16.), a Locomotiv GT alapító gitáros-énekese. A sokak által minden idők legjobb magyar gitárosának tartott rockzenész életét golyó oltotta ki, máig vitatott körülmények között.

Az Ifjúsági Magazin 1970 októberében megszavaztatta a zenészszakmát és a közönséget arról, hogy kik a hazai rockszakma legjobb zenészei. A szakma a legjobb gitárosnak az 1948. július 7-én született Barta Tamást választotta a Hungáriából. Ez a szavazás is hozzájárult ahhoz, hogy 1971 elején megalakult a Locomotiv GT: a négy alapító tag közül az orgonista Presser Gábor a közönség-, a basszusgitáros Frenreisz Károly és a dobos Laux József pedig mindkét szavazást megnyerte saját hangszerén.

De haladjunk sorjában. 1962 őszén Barta megkezdte középiskolai tanulmányait a Landler Jenő Villamosipari Technikumban, ahol Fenyő Miklós osztálytársa volt. Mint Fenyő elmondta: mivel többet jártak az iskola mellé, mint az iskolába, 1964-ben mindkettőjüket páros lábbal kirúgták. A Hungária spiritusz rektora szerint ténykedésük háromnegyedében a rock’n’roll, egynegyedében pedig a csajozás állt. Egy évig nem találkoztak, majd 1965-ben Barta megjelent Fenyő akkori zenekarának, a Syconornak a próbáján. Kölcsönkérte a gitárt és elkezdett játszani, mégpedig úgy, hogy azonnal bevették a Syconorba. Fenyő szerint Barta egy év alatt, autodidakta módon tanult meg hangszerén játszani, ugyanis 1964-ben még egyáltalán nem gitározott. Igaz – teszi hozzá – a zenei alapjai megvoltak, hegedűlni ugyanis tudott.

Barta 1967-ig volt a Syconor tagja. Utána katonáskodott, illetve vendégzenészként többször föllépett a Syriusszal. 1969-től ismét együtt zenélt Fenyővel: belépett a Hungáriába, s játszik a zenekar első, Koncert a Marson című, 1970-es albumán is. Innét hívták az LGT-be.

Felmerül a kérdés, hogy egy, már létező és aránylag sikeres zenekar tagja miért hagyja ott addigi együttesét egy új, akkor alakuló banda kedvéért, az ismeretlent választva. Ennek a korszaknak a rockzenéje már nem a háromakkordos rock’n’roll, hanem részben a progresszív, részben a kemény rock – mely kettő egyébként gyakran találkozott. 1968-ban alakult a Deep Purple és Jethro Tull, 1970-ben az Emerson, Lake and Palmer, de a Beatles és a Rolling Stones is teljesen mást játszott 1969-ben, mint öt évvel korábban. Ez a zenei átalakulás általában – némi fáziskéséssel – Magyarországra is hatott: érdemes például összehasonlítani az Illés 1966-os és 1971-es fölvételeit. Teljesen természetes, hogy Barta – akit képességei arra predesztináltak, hogy ne kövesse, hanem alakítsa a magyar rockzenét – egyszer csak egy supergroupban találta magát. Frenreisz Károly szerint „az LGT-ben az ő progresszív gitártudását kitűnően lehetett kamatoztatni.”

A nagyszerű gitáros az LGT első három lemezén, az 1971-es Locomotiv GT-n, az 1972-es Ringasd el magad címűn és az 1973-as Bummm!-on hallható. Emellett ő játszik az első magyar rock-musical, a Déry Tibor kisregénye alapján a Presser-Adamis szerzőpáros által írt Képzelt riport egy amerikai pop-fesztivál felvételein. Ugyancsak az ő gitárjátéka hallható Zalatnay Saroltának az 1972-es Álmodj velem… és Kovács Katinak az 1974-es, az LGT-vel közösen készített, tulajdonképpen cím nélküli albumán, továbbá a Locomotiv GT számos kislemezén is. A Kovács Kati-lemez fölvételei előtt nem sokkal halt meg Barta apja, akit nagyon szeretett. A Várlak! című Presser-szerzemény gyönyörű gitárszólója neki állít emléket. Kovács Kati úgy emlékezett vissza, hogy „a szólóban van egy fals hang, de ennek ellenére annyira egységes és szép az egész, hogy inkább nem vették föl újra.” Laux József erről azt mondta: „A fals hang kell. Attól lesz élő és eredeti.”

Barta Tamás nemcsak gitárosnak, hanem zeneszerzőnek is elsőrangú volt. A három LGT-, egy-egy Zalatnay- és Kovács Kati-lemez számai közül húsznak ő a zeneszerzője. E húsz szám némelyike, például a Gyere, gyere ki a hegyoldalba és az Ő még csak tizennégy, hatalmas sláger lett és azóta is az együttes legnépszerűbb dalai közé tartozik. Más, egyébként nem kevésbé nagyszerű nótákra, mint az Ringasd el magad-on hallható, Frenreisz Károllyal közösen szerzett, instrumentális Lincoln Fesztivál Bluesra, vagy a kislemezen megjelent – és a Zalatnay-albumon egy gyorsabb, zongoraalappal szintén hallható – Szeress nagyon-ra ma már csak kevesen emlékeznek. A Szeress nagyon kislemezen megjelent változatának huszonnégy másodperces bevezetője egyébként Presser és Barta közös jutalomjátéka. A Hammond-orgona és a gitár tökéletes összhangja a magyar rockzene legszebb pillanatai közé tartozik.

Frenreisz Károly 1973-ban kilépett az LGT-ből. Az új szaxofonos-basszusgitáros-énekessel, Somló Tamással egy gond volt: nem tudott basszusgitározni. Mint Somló elmondta, naponta tizenegytől délután négyig Bartánál ült az Izabella utcai lakásban és basszusgitározni tanult. Hozzátette: a Bummm! egyszerűbb számaiban ő basszusgitározik, a komplikáltabbakban Barta, mert – mint fogalmazott – „egy gitárosnak basszusozni nem kunszt”.

Golyó vetett véget az amerikai álomnak

1974 nyarán a zenekar az Egyesült Államokba indult turnézni és lemezt készíteni. Augusztusban Los Angelesben rögzítették azt az angol nyelvű anyagot, amelyet utóbb a magyar cenzúra több mint tíz évre letiltott, s ami csak 1988-ban jelenhetett meg Locomotiv GT ’74 USA – New Yorktól Los Angelesig címmel. Barta Tamás ugyanis nem jött haza, ahogy akkoriban fogalmaztak, disszidált.

Kinn maradásának több oka is volt. Imádta az Egyesült Államokat, és azt hitte, ott nagy karriert fog befutni. Az 1985-ben megjelent És ilyen a Boksz? című könyvben Somló azt írta: „Az volt a baja, hogy [Magyarországon] nem volt pénze, lakása. Volt egy lány, akivel együtt élt, annak a lakásrészében laktak az Izabella utcában. Azzal érvelt, hogy nézd meg, Kalifornia, pálmafák, süt a nap, tenger, én nem fogom még egyszer a harmadik emeletre a hátamon felcipelni a szenet meg a fát. Ebben a keserű mondatban van is némi igazság.” Ráadásul apja halálával elszakadt az őt Magyarországon tartó egyik legfontosabb kötelék.

Egyharmad évszázad után úgy tűnik: Barta ekkor követte el élete nagy hibáját. Somló Tamásnak alighanem igaza volt, amikor a már említett LGT-könyvben így emlékezett vissza Barta emigrálására: „Ez mindenképpen nagyon rossz húzás volt a részéről. […] Kimondottan haragudtam rá, megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy gyere haza velünk, neked otthon lesz Amerika.” Zalatnay Sarolta is ezt erősítette meg a hvg.hu-nak arra a kérdésére válaszolva, hogy lehetett volna-e a zenekar világhírű: „A Loksi karrierje Bartán múlt” – fogalmazott.

A Hungária egykori dobosa, az 1971-ben emigrált Tóth József Barta közeli barátja volt. „Mondtam neki Los Angelesben, hogy menjen haza, de nem tudtam lebeszélni arról, hogy kint maradjon” – nyilatkozta.

Barta Tamás soha többet nem járt Magyarországon. Bár zenélt, de nem futotta be azt a karriert, mint amire vágyott, és amire tudása alapján rá is szolgált volna. Üzletkötéssel, papírkereskedéssel foglalkozott, majd 1982. február 16-án gyilkosság áldozata lett. Tragikus halálával kapcsolatban sok a kérdőjel. Van, aki szerint belekeveredett a maffiába, mások szerint kokainozhatott, tartozása volt és ezért lőtték le, de olyan elképzelés is van, hogy véletlenül, más helyett kapta a halálos lövést.

Hajdú Judit, akinél Barta édesanyja, Friedmann Edit élete utolsó három évében, 2007 júliusában bekövetkezett haláláig lakott, úgy tudja: két halotti jegyzőkönyv készült. Az első a halál okának „mellkasi lövést”, a második „öngyilkosságot” jelölt meg. Az öngyilkosságot azonban ő, és Barta egykori, a hvg.hu-nak nyilatkozó zenésztársai kivétel nélkül kizárják, egy biztosítótársaság azonban erre hivatkozva nem fizette ki a Barta után járó életbiztosítási összeget.

A hetvenes évek közepén ugyancsak emigráló és szintén Los Angelesben letelepedő Laux József cáfolta, hogy az egykori gitárosnak maffiakapcsolatai lettek volna. Hozzátette: néha találkozott Bartával, de – tekintve, hogy autóval háromnegyed órára laktak egymástól – sokkal lazább volt a kapcsolatuk, mint Budapesten. Laux az öngyilkosságot is kizárja. Az egykori dobos 1998-ban a Hawaii-szigeteken fölkereste Barta egykori Los Angeles-i üzlettársát, Fekete Barnát és interjút készített vele, amit filmen rögzített.

Fekete úgy véli: a gyilkost vagy a gyilkosokat leszámítva ő volt az utolsó, aki Bartát élve látta. Koradélután ment el Bartától, akit fél hat tájban felhívott, de helyette egy, a gyilkosság ügyében nyomozó rendőr vette föl a telefont. . Fekete meggyőződése, hogy a helyi magyar „papírmaffiának” nem volt köze a gyilkossághoz . Mindenesetre az öngyilkosági teóriának sem ad hitelt. „A fegyverből két golyót lőttek ki. Kettőt nem lő az ember magába. Szerinte Bartával egy kolumbiai kábítószer-kereskedő társaság végzett. „Tomi tőlük vette a kábítószert, amit – szerintem – tovább akart adni” – nyilatkozta tíz évvel ezelőtt Fekete Lauxnak. Laux a Fekete által elmondottakat hitelesnek tartja.

Barta földi maradványait elhamvasztották és helikopterről szétszórták. Megoszlanak a vélemények, hogy a szétszórás a Sierra Nevada, vagy a Csendes-óceán fölött történt.

Vegyük le a polcról azt a borzalmas borítójú, 1992-es Barta-emléklemezt és hallgassuk meg.

(forrás: hvg.hu - köszönet Szegő Péternek a megemlékezésért)