Bartók Béla zeneszerző hamvait örök nyugalomra helyezték a budapesti Farkasréti temetőben.
30 éve
A Bartók család nem bánsági eredetű. Denijs Dille professzor, Bartók-kutató a
Borsod megyei Borsodszirákon nyomozta ki a család őseit. A családfa nemesi eredetű és 1635-ig vezethető vissza. Bartók János (1785–1876), a zeneszerző dédapja került elsőnek
Bánságba. Feleségéről, Bozsovits Katalinról (1792–1851) azt lehet tudni, hogy
Szabadkáról való és
bunyevác származású.
Bartók Béla
1881.
március 25-én született
Nagyszentmiklóson (jelenleg
Sânnicolau Mare),
Torontál megyében. Édesapja szuhafői Bartók Béla. Édesanyja, Voit Paula, német származása ellenére magyar szellemben nevelte gyermekeit. Tanítói oklevelet szerzett, és a nagyszentmiklósi iskolában tanított. Két gyermekük született: Béla 1881-ben, Erzsébet
(Elza) 1885. július 11-én.
A kisfiú mindig nagy érdeklődéssel hallgatta, illetve biztatta éneklésre a körülötte levőket. Figyelmét leginkább a hangszerek kötötték le, valóságos tanulmányokat végzett a
vonós hangszereken.
„Első tanítóm édesanyám volt” – vallja.
„…Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük el a tanulást, és április 23-án, Béla napkor, egy kis négykezessel lepte meg az édesapját” – emlékezett az édesanyja. A zene mellett nagy érdeklődéssel foglalkozott természeti környezetével, selyemhernyókat is tenyésztett. Közismert volt természetszeretete. Édesanyja tanítói szerepe azért is fontos, mert figyelme mindenre kiterjedt. Bartók Béla negyedik osztályig – feltehetően – nem járt iskolába, de már nyolcéves korában magánúton levizsgázott az I–IV. osztályos tananyagból. A szülei különben is óvták a beteges gyermeket a sok sétától, az iskola pedig távol volt a lakásuktól. Hatéves korában utazott el először otthonról, az
ausztriaiRadegund fürdőhelyre, apjával. Innen írta édesanyjának első levelét is. Denis Dille
Thematisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartóks 1890–1904 (Bartók Béla ifjúkori műveinek tematikus jegyzéke) című német nyelvű kötetében, amely a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában látott napvilágot, megtalálhatjuk az első levél fényképmásolatát. Ötödik születésnapján, saját kérésére, anyja zongoraleckéket kezdett adni neki.
1899-ben sikeres felvételit tett a pesti Zeneakadémiára, 1901-től a
Zeneakadémiazongora (tanára
Thomán István) és
zeneszerzés (tanára
Koessler János) szakát együtt végezte. Amíg zongoristakarrierje felfelé ívelt, zeneszerzőként sokáig stagnált, s csak
Richard Strauss zenéje hatott rá igazán (például az
Imígyen szóla Zarathustra 1902-es budapesti bemutatója). Ekkor zongoristaként már egyre inkább a későbbi Bartók jelent meg
Európa hangversenytermeiben koncertezve (
Berlintől Bécsig), zeneszerzői énje még csak alakult; műveiben egyre inkább az autochton magyar hagyományt kereste, s próbálta ötvözni az európai tradíciókkal. 1903-ban Dohnányitól zongoraórákat vett; ekkor születtek meg erős nemzeti jelleggel bíró (ún. „nacionalista”) művei, többek között a
Kossuth-szimfónia. Alkotói pályája azonban akadozott. 1904 nyarán
Gerlicepusztánpihent, ahol először találkozott a magyar
parasztzenével. Ott-tartózkodása alatt kezdte fokozatosan felfedezni a különbségeket a paraszti népzene és az általa mindaddig népdalnak hitt
népies műdal között.
A történelmi események folyamatosan hatással voltak Bartók életére. Mind az
első világháború kitörése, majd Magyarország veresége, mind a
Tanácsköztársaság is megjelent az alkotó és művész Bartók mindennapjaiban; a Tanácsköztársaság idején a
Zenei Direktóriumban vett részt, de hamarosan visszavonult.
A csodálatos mandarinbefejezése erre az időszakra tehető. 1920 elején kivándorlási terveket fontolgatott, de végül a maradás mellett döntött. 1921-ben írta meg
A magyar népdalról című monográfiáját.
1925-ben újabb szerzői csend következett; de koncerteket tartott
Prágában,
Olaszországban. 1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez idő tájt.
(1. zongoraverseny, Szonáta, Szabadban stb.), zenéjének egyik rendező elve újra az egyre erősebb tonalitás, melyet
népi hangsorokhasználatával és
kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája motorikusabbá vált, műveinek
polifon jellege erősödött, az
ütőhangszerek szerepe megnőtt, s feltűnt egy később meghatározó forma: a
híd forma, amely egy öttételes mű középső tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fő művei ebből a korszakból: 1927:
III. vonósnégyes, 1928:
IV. vonósnégyes, közben koncertezett Amerikában, illetve
1929-ben a
Szovjetunióban, mialatt a
Húsz magyar népdaltkomponálta.
1931-ben, a
II. zongoraversennyel zárult le ez az alkotói korszak. 1930-ban
Corvin-koszorú kitüntetésben részesült, amelynek átadásán nem jelent meg, de később a díj a birtokába jutott.
1938-tól kezdődően, a
nemzetiszocializmus európai és magyar felerősödésével párhuzamosan erősödött fel benne a kivándorlás gondolata. 1939 decemberében meghalt édesanyja, akivel mindaddig nagyon szoros kapcsolatban volt, így 1940 tavaszán, amerikai hangversenykörútján végleg elhatározta, hogy hosszabb időre az Egyesült Államokba utazik. Október 8-án
Ferencsik Jánossal lépett fel utoljára
Budapesten, négy nappal később elutazott. Október 20-án
Lisszabonban hajóra szállt, és ideiglenesen az Egyesült Államokban telepedett le, azonban soha nem kért amerikai állampolgárságot, mindvégig magyar állampolgár maradt, mert később haza szeretett volna térni. 1940 októberében keltezett végakarata szerint: „Mindaddig, amíg a budapesti volt
Oktogon-tér és a volt
Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van,
[23] továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.”
Hosszas betegeskedés után
1945.
szeptember 26-án hunyt el. Temetésén, amely a
hartsdale-i Ferncliff Cemeteryben zajlott, mindössze tíz ember vett részt: felesége, Péter fia, dr. Bátor nevű ügyvédje és neje, Serly Tibor és felesége,
Paul Henry Langzenetudós,
Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, mint Bartók, és
Sándor György zongoraművész.
Földi maradványait 1988-ban, országos médiafigyelem közepette két fia hozta haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a
Farkasréti temetőben. A koporsót
Hegyeshalomban Czibere Tibor művelődésügyi miniszter fogadta, a fővárosba vezető út mentén a lakosok díszőrséget álltak.
Kommentáld!