Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, ám az ugyancsak Fejér megyei Sárkeresztúr a gyermekkor színhelye, s a majdani költő élményeinek első forrásvidéke. Édesapja ebben a faluban volt tanító, tehát nyilvánvalóan tekintélyes ember.

A gyermekkori idill azonban csakhamar véget ért, hiszen idősebb Bella István karpaszományos tizedesként vonult be a második világháborúban, és kisújszállási hadifogságba esése után, 1944 novemberét követően meghalt. Halálának körülményei bizonytalanok. Költőnk jelentős versei közé tartozik a Halotti beszéd, amely e korai tragikus élménynek is tükröződése. Az apa hiánya mindmáig elkíséri Bella Istvánt, ám édesanyján kívül a sors melléje rendelt több nagyszerű embert. Közöttük pl. Tanka Jánost, a költőt és tanítót, aki sokat segített az ifjún.

Még csak 14 éves, amikor Hazafelé c. verse megjelenik a Fejér megyei napilapban. Középiskolás éveit a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban tölti. Ebben az időben a család nehéz körülmények között él, az anya betanított munkás, s az ő fizetése meg a nagymama özvegyi nyugdíja a szerény megélhetés alapja. Már a sárkeresztúri iskolában a fiatal fiú kezébe kerül az Irodalmi Újság, a Csillag és az Új Hang, tehát igen korán olvassa az irodalmi sajtót. A gimnáziumban egyre inkább elmélyül érdeklődése. Elérkezik 1956, s a forradalom történései megragadják. Verset is ír, de - szerencséjére - nem közlik. Részt vesz több megmozdulásban, például a megyeszékhelyhez közeli Csórra élelmiszert és ruhát visz, és gyűjt a Pesten küzdőknek.

Először nem veszik föl az egyetemre, később azonban megkezdheti tanulmányait az ELTE magyar-könyvtár szakán. Egyre közelebb kerül az irodalmi élethez, a 60-as évek közepén része van a Tiszta szívvel c. antológia megszületésében. Verseit közli az Új Írás és a Napjaink, s csakhamar kialakul az a szellemi közeg, amely a "Hetek" néven lesz ismert a magyar költészetben. Bellán kívül ide tartozik Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Az ő számukra a József Attila-i hagyomány épp oly fontos mind morális, mind esztétikai értelemben, mint a közvetlen elődjüknek tekintett Illyés Gyula, majd Nagy László vagy Juhász Ferenc lírája. Közöttük Bella István költészetében különösen fontos a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv valamint a modern, huszadik századi irányzatok együttes hatása. Értéket jelent a nyelvteremtő erő, a dal folyamatos jelenléte.

Bella István első verseskötete, a Szaggatott világ 1966-ban jelenik meg. Ebben már fölfedezhetők az imént hangsúlyozott minőségek, persze még a falusi gyerekkor alaprétegei, az árvaság és a nehéz sors dominálnak elsősorban. S aztán sorjáznak kötetei, bár vannak a pályán "üresjáratok", már ami a publikációk rendszerességét illeti. És vannak különösen emlékezetes versei, a már jelzetteken kívül pl. a Sárkeresztúri ének, a Testamentom, a Szeretkezéseink, az Önarckép vagy az Igék és igák. Különös színt képviselnek pályáján a gyermekversek, a különféle, zenéhez kötődő művek, legfőképpen talán a Margit-passió. Ugyancsak fontos része az életműnek a műfordítás, különösen a finn-ugor népek folklórjának közvetítése és a lengyel irodalom több alakjának szolgálata.

S ami még az életrajzot illeti: 1971 és 1977 között Bella István üzemi újságíró a Magyar Papírnál, s közben a Papíripari Vállalat népművelője. Ám volt könyvtáros is a Ganz-Mávagnál, s hogy egész mást mondjunk: főszerkesztő a székesfehérvári Városi Televíziónál a 90-es években. Hosszú időt töltött az Élet és Irodalom szerkesztőségében, tagja volt az Árgus c. folyóirat szerkesztőségének valamint munkatársa a Magyar Naplónak. A rendszerváltás után pedig a Beza Bt. keretein belül könyvkiadással is foglalkozik.

Előbb József Attila-díjas, majd 2001 óta Kossuth-díjas költő és műfordító.

Főbb díjak:

1970, 1986 József Attila-díj
1988 Az Év Könyve Jutalom,
1988 Déry Tibor-jutalom,
1992 A Magyar Művészetért Díj,
1993 A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség Nívódíja,
1994 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje,
1995 A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség Nívódíja,
1996 Horizont-díj,
1996 a Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség Nívódíja,
2001 Kossuth-díj

GYÖNYÖRŰEN

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz,
számodra örökre nyitva vagyok,
megnézheted a szívemet,
nem kezdte ki a mosolyod.

Felhúzhatod a kezemet,
mezítelen bőröd alá,
felöltheted életemet,
lámpaernyőd leszek akár.

Kinyithatod a vállamat,
nyarak lógnak benne, minden ruhád,
tüdőm tükrében lásd magad,
halj meg, hogy szépséged meg ne utáld!

Én már semmit se akarok,
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott,
nyílt szemedben késként forogni.

És szólt a szó


És szólt a hegy:
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
– Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
– Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
– Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
– Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!