Kapcsolódó anyagok:

A Vígszínház mély megrendüléssel tudatja, hogy 92 éves korában, 2015. augusztus 25-én elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író.

„Minden, amit írtam, írok, kísérlet. Hétköznapi sorsokon át próbálom elmondani minden fájdalmát, gyötrelmét, zavarát, szeretetét, áldozatát, spontán örömeit, váratlan katasztrófáit annak a fajta életnek, amelyet többségük él.” – nyilatkozta egyik utolsó interjújában.

Fejes Endre 1923. szeptember 15-én született Budapesten, az „ezerszer áldott“ nyolcadik kerületben, a Józsefvárosban. A négy polgári osztály elvégzése után szabóinasként dolgozott, majd 17 éves korától a Fusch-gyár vasesztergályos tanulója volt. 1944-ben besorozták, de megszökött a hadseregből, és 1945 tavaszáig Budapesten bujkált. 1945 őszétől 1949-ig munkásként, bányászként dolgozott Nyugat-Európa különböző országaiban. Hazatérése után Budapesten, az angyalföldi Bosch-gyárban helyezkedett el esztergályosként. 1951-ben megpróbált emigrálni, de elkapták, és nyolc hónapra Kistarcsára internálták. Szabadulása után segédmunkásként helyezkedett el az Épületem gyárban, majd ismét esztergályosként dolgozott Angyalföldön.
1955-től, 32 évesen kezdett publikálni különböző irodalmi folyóiratokban. Első írásait két kötetben gyűjtötte össze: az 1958-ban megjelent A hazudósban és a Vidám cimborákban, amely azonban csak 1966-ban látott napvilágot. Mindkét kötet novelláit legfontosabb és legsikeresebb regényének, a Rozsdatemetőnek a megjelenése előtt írta. Ezeket a korai írásokat általában az áttörést hozó könyv előkészületi munkáiként értékelik, ám önálló, érett alkotások.
Fejes később, egész életművében ragaszkodott ahhoz a megválaszolhatatlan kérdéshez, amelyet már első novelláiban feszegetett, nevezetesen, hogy felelős-e az ember azért, ha a létfeltételek szorításában beszűkül, és lassan elveszíti értékeit? Elbeszéléseiben és regényeiben azokat a konfliktushelyzeteket formálta általános érvényű példázatokká, amelyek szűkebb hazájában, a nyolcadik kerületben mindennaposak voltak. Történeteiben az értékek lassú pusztulása bontakozik ki, hősei a szükségszerűségek világában keresik a szabadság lehetőségét.
A Rozsdatemető 1962-ben jelent meg, óriási kritikai visszhangot váltott ki, és egy korszak meghatározó olvasmánya, kultuszregénye lett. A könyv első három kiadását pillanatok alatt elkapkodták, később pedig több mint harminc nyelvre lefordították. A tárgyilagos hangvételű, rideg pontossággal íródott családregény a történelem peremén élő külvárosi Hábetler család több generációjának történetét meséli el az első világháborútól az 1960-as évek elejéig.
A regény színdarabváltozatát 1963 novemberében mutatta be a Thália Színház Kazimir Károly rendezésében Szabó Gyula, Madaras József és Horváth Teri főszereplésével.
A hatvanas évek végétől kezdve Fejes a magyar színpadok kedvelt szerzője lett, a munkások, kisemberek világát bemutató színdarabjait (Mocorgó, Cserepes Margit házassága, Vigyori, Vonó Ignác, Az angyalarcú) sorra játszották a színházak. A színházi emlékezet élénken őrzi a Vonó Ignác 1969-es bemutatóját Garas Dezsővel a címszerepben, és a Cserepes Margit házassága című darab előadását a Huszonötödik Színházban Iglódi István rendezésében Törőcsik Marival és Garas Dezsővel a főszerepben.

Fejes a prózai szövegeiben és színdarabjaiban mély emberismerettel és hihetetlen érzékenységgel és részvéttel ábrázolja a társadalom peremén élők, a külvárosi fiatalok, a gyári munkások, a létminimum alatt vegetáló családok mindennapjait. Fejes arról írt, amit igazán ismer: szegény emberek, munkások és munkanélküliek álmairól, elérhetetlen céljairól, boldogságkereséséről, hűségéről, szeretetéről, etikájáról. „Akiket megírtam, élők maradtak. Fiatalok, boldogságkeresők. Álmodók. Nem igaz, hogy pótolhatók. Helyükre jöttek mások. Új vágyak, hitek, álmok. Nehéz sorsok, kemény életek. A kerület varázsa, az ezerszer áldott kerületé, hogy akik elköltöztek, azok is nyolcadik kerületinek, józsefvárosinak érzik, vallják magukat. Mint én.”

Fejes Endre önálló kötettel utoljára a kilencvenes évek közepén jelentkezett, Lemaradt angyalok címmel elbeszéléseit közölte, majd Szabadlábon címmel saját válogatásában adott közre novellákat és regényrészleteket.

Munkásságáért több elismerést kapott, többek között 1963-ban József Attila-, 1975-ben Kossuth-, 1992-ben pedig Nagy Lajos-díjat. 1994-ben Józsefváros Becsületkeresztjével tüntették ki, és 1999-ben Pro Urbe Budapest díjat kapott. 2003-ban - írói életműve elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült, 2009-ben Prima Primissima-díjat vehetett át, 2011-ben pedig Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat kapott,

A Vígszínház 1977-ben mutatta be Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című kisregényének zenés színpadi változatát. A történetet Fejes eredetileg regényként írta meg 1969-ben, egy megtörtént bűnügyet feldolgozva. Egy fiatal lakatos magát görög diplomatának kiadva, tört magyar nyelven beszélve, havi fizetését luxuséttermekben néhány nap alatt elköltve bolondította a lányokat, akik házasságról és külföldi életről álmodtak. A kisregényből 1972-ben tévéfilmet készítettek, és később Fejes Endre színdarabbá dolgozta át, majd a Vígszínház felkérésére Presser Gáborral közösen elkészült a zenés-változat is, amit Marton László rendezésében mutattak be 1977-ben, Hegedűs D. Géza főszereplésével, Halász Judittal, Kútvölgyi Erzsébettel, Egri Mártával, Hernádi Judittal és Bánsági Ildikóval az oldalán.
A Pesti Színház szeptember 6-án mutatja be a darab új változatát, Szász János rendezésében, a főszerepet Wunderlich József alakítja, a partnerei Tornyi Ildikó, Kiss Diána Magdolna, Járó Zsuzsa, Börcsök Enikő és Bata Éva lesznek.

Mindannyiunk számára megrendítő, hogy a Jó estét nyár, jó estét szerelem szeptember 6-i Pesti Színházi bemutatóját Fejes Endre már nem élhette meg. A 20. századi magyar irodalom egyik nagy alakja, a múlt század nyomorúságos hétköznapjainak őszinte hangú, érzékeny lelkű, igaz krónikása távozott közülünk.

Szeretettel emlékezünk Rá!