83 éve

A költségvetési vita sorántörtént az elhatárolódás a Magyarországon jelentkező mozgalmaktól. Szorgalmazta az Ausztriával való szorosabb kapcsolatlétesítést, de a perszonálunió lehetőségét kizárta. A királykérdés megoldását nem tartotta időszerűnek. A pécsi hadapródiskolában végzett, ahol 1905-ben tisztté avatták, majd a zágrábi 25. honvédezredben szolgált. 1911-től Budapesten felsőbb tiszti tanfolyamot, 1912. és 1914. között a bécsi Hadiiskolát végezte el. A XIII. (zágrábi) hadtest vezérkari osztályára került, az I. világháborúban a szerbiai fronton, majd a Kárpátokban harcolt. 1916. júniusában megsebesült, felgyógyulása után a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 1917-ben kinevezték a hadsereg hadtápügyi főnökének. 1918. novemberében az új magyar Hadügyminisztériumban szolgálattételre jelentkezett, előbb katonai attasé lett, majd a hadműveleti osztály balkáni csoportjának vezetője. Bekapcsolódott a gróf Károlyi Mihály vezette új rendszer megdöntésére indított szervezkedésekbe, és 1919. januárjában belépett a Magyar Országos Véderő Egyesületbe (MOVE), amelynek elnökévé választották. Eltávolították a Hadügyminisztériumból, és csapatszolgálatra rendelték Nagykanizsára, így nyugdíjaztatta magát. 1919. februárjában az internálás elől Bécsbe menekült, és a Tanácsköztársaság kikiáltása után bekapcsolódott az Antibolsevista Comité tevékenységébe. Kapcsolatba került az aradi, majd a szegedi ellenforradalmi kormánnyal, amelynek hadügyi államtitkára lett. 1919. augusztus végén tért vissza Budapestre, ahol kinevezték a hadsereg tanulmányi és propagandabizottságának vezetőjévé. 1920. elején ismét belevetette magát a politikai életbe, a MOVE szervezésével foglalkozott. A Kisgazdapárt programjával a törökszentmiklósi választókerület képviselője, majd a fajvédők vezére és az úgynevezett szabad királyválasztók egyik vezető egyénisége lett. Követelte egy diktatórikus rendszer megteremtését, zsidóellenes intézkedéseket, valamint könyörtelen leszámolást a forradalmárokkal és a sajtóval. 1921. őszén Nyugat-Magyarország kormánybiztosa és az ottani fegyveres ellenállás egyik vezetője volt. Habsburg- és forradalomellenességével a kormányzó kormányképes politikusnak tartotta. 1922. februárjában az Egységes Párt ügyvezető elnökévé választották. 1922-ben és 1926-ban Abádszalókon szerzett képviselői mandátumot. 1923. augusztusában - ellentétei miatt gróf Bethlen István miniszterelnökkel - kilépett az Egységes Pártból és megalakította a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (Fajvédő Párt). 1928. szeptemberében - a bethleni konszolidáció következményeként - feloszlatta pártját, és visszatért az Egységes Pártba. Ezután Horthy Miklós kormányzó honvédelmi minisztériumi államtitkárrá, 1929. októberében honvédelmi miniszterré nevezte ki, majd szolgálaton kívüli tábornokká léptették elő, és vitézzé avatták. Katonai büntetőjogi reformot hajtott végre, megvalósította a rokkanttörvényt, és a hadsereg megfelelő színvonalának érdekében rendezte a tisztek fizetését. 1931-ben ismét Abádszalók képviselőjévé választották. A gróf Károlyi-kormány lemondása után, 1932. 09. 29-én Horthy Miklós megbízta a kormányalakítással. Megtartotta magának a honvédelmi tárcát, rövid ideig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte. 1932-től az általa alapított Nemzeti Egység Pártnak is a vezére volt. 1932. 10. 25-én meghirdette 95 pontból álló "Nemzeti Munkatervét", amelynek célja egy diktatórikus rendszer kialakítása volt. Nem sikerült ugyan olasz-német mintára átalakítania a magyar rendszert, de színezetét a fasizmus irányában módosította. Revízióra irányuló külpolitikát folytatott, Magyarországot a német-olasz tengely középpontjába akarta állítani. Terveiből - a konzervatív körök, a baloldal ellenállása és Gömbös egyre súlyosbodó vesebaja miatt - alig valósult meg valami. Betegszabadsága alatt, 1936. májusától Darányi Kálmán helyettesítette. Egy müncheni klinikán halt meg október elején.