1901-ben tanítói oklevelet szerzett a szatmárnémeti tanítóképzőben, majd az Esztergom vármegyei Bajnán helyezkedett el. Itt került kapcsolatba a Katolikus Néppárttal, amelynek vezetői 1902-ben rábízták a "Néppárt" című lapjuk szerkesztését. 1903-tól vezető szerepet játszott a keresztényszocialista mozgalomban, 1908-ban a Katolikus Népszövetség központi szervezőtitkára lett. 1910-ben képviselői mandátumot szerzett a sárvári választókerületben a Katolikus Néppárt programjával. 1914-ben önkéntesként bevonult, majd 1917-18-ban az erdélyi hadsereg politikai és hírszerző osztályára került. Vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelölték gróf Hadik János kormányában, de az "őszirózsás" forradalom győzelme miatt nem foglalhatta el hivatalát. 1918 őszén a Néppárt helyébe lépő Keresztényszocialista Párt megalakításában vett részt, majd a Tanácsköztársaság idején letartóztatták és betiltották a lapját. A budapesti gyűjtőfogházban túszként őrizték 5 hétig, majd kiszabadulása után Ausztriába menekült. A Tanácsköztársaság bukását követően József főherceg hívására hazatért, és 1919.08.05-én Friedrich István kormányának vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Közben Horthy Miklós ígéretet tett - az antant megbízásából Budapesten tárgyaló - G. R. Clerk brit diplomatának a terror megszüntetésére. Létrejött a magyar belpolitikai kompromisszum, amelynek eredményeként 1919.11.25-én az antant elismerte Huszár Károly koalíciós kormányát. Két fő feladata volt: az alkotmányosság helyreállítása (az államfő kérdésének megoldása, nemzetgyűlési választások rendezése) és a béketárgyalásokon való részvétel megszervezése. 1920. januárjában megtartották a választásokat, amelyből a Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja került ki győztesen. Kompromisszum született az államfő ügyében: fennmaradt a királyság mint államforma, de az ország élére Horthy Miklós kormányzó személyében ideiglenes államfő került, mivel az antant és az utódállamok számára Habsburg nádor vagy kormányzó nem volt elfogadható. 1920.03.15-én, Horthy kormányzóvá választása után felmentették miniszterelnöki, valamint 1920. január óta betöltött munkaügyi és népjóléti miniszteri tisztségéből is. 1920-tól ismét a sárvári választókerületet képviselte a nemzetgyűlésben, majd 1927-től a képviselőházban. 1922-ben a nemzetgyűlés második, majd 1926-ig az első, 1927-28-ban a képviselőház első alelnöke volt. Szociálpolitikai, választójogi és a hadifoglyokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. Kezdeményezte és megszervezte az oroszországi magyar hadifoglyok hazahozatalát. 1928-ban kinevezték az Országos Társadalombiztosító Intézet elnökévé. 1934-ben vonult vissza a politikai és a közélettől. 1931-ben a pápától megkapta a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjét a katolicizmus érdekében kifejtett tevékenységéért, 1936-ban a kormányzótól magyar királyi titkos tanácsosi címet kapott.