/Németh Gyula/

Az emberiség története számos megválaszolatlan kérdést hordoz magában. Ezek a feltáratlan epizódok hátráltatják egy-egy történelmi folyamat egészének a megismerését és megértését. Sokszor az események formálásában tevőlegesen részt vett személyeknek is az az érdekük, hogy az igazság ne derülhessen ki. A magyar történelemben számos ilyen sötét folt van. Ide sorolható Kassa bombázása. Kinek állhatott érdekében a magyar város ellen irányított légitámadás? A kérdés máig viták tárgyát képezi. A tények a következők:

1941 június 26-án 12 óra 40 perckor három, vörös csillagos, egymotoros vadászgép, fedélzeti géppuskával támadást intézett Rahónál a Körösmező-Budapest útvonalon közlekedő gyorsvonat ellen. A támadásban egy ember meghalt és tizenketten megsebesültek.  A szovjet kormány elismerte az incidenst, és bocsánatot kért érte.

Ugyanezen a napon 13.06. és 13.08. között három délkeleti irányból érkező ismeretlen felségjelű repülőgép jelent meg a Kassa légterében. Egy ideig háborítatlanul köröztek, mivel tévedésből magyar gépeknek hitték azokat (a városban volt a repülőakadémia bázisa és laktanyája is), majd alacsonytámadásban 29 közepes méretű, egyenként száz kilogrammos bombát dobtak le Kassa belvárosára, majd  északnyugat felé távoztak. Az akciót a Heringes község szélére telepített légvédelmi figyelőőrsök a beázott telefonvonalak, valamint emberi mulasztás miatt előre jelezni nem tudták. A légteret védő 217. számú ágyús üteg 5/8 M. lövege tüzet nyitott a támadókra, találatot azonban nem ért el, ám két löveg három lövés  után használhatatlanná vált.  Egy magyar vadászrepülő kötelék, kétfedelű, nyitott kabinos Fiat CR-42-es gépeivel megpróbálta elfogni a támadókat, de egy kilométernél jobban nem tudta megközelíteni azokat.

A légitámadás igazán jelentős anyagi veszteségeket nem okozott, de a halottak száma a légiriadó elmaradása miatt nagy volt: harminckét halott, hatvan súlyos és kétszázhúsz könnyű sérült. Károkat 3 millió pengő értékben 24 lakóház, a főposta, 2 tüzérlaktanya, valamint az út és közműhálózat szenvedett. A Postapalota különböző részeit öt találat érte, ahogy az R.C Partridge őrnagy a Szárazföldi Hadsereg katonai attaséjának 1941 július 5-ei 1344.számú jelentéséből kiderül. Ő július 1-jén a honvédelmi miniszter meghívására utazott a helyszínre, ahol arról tájékoztatták, hogy a három gép sárga sávot (a semlegesség jelét) viselt a törzsén és megtévesztésül magyar felségjelzéssel volt ellátva. A bombázókötelék vezérgépe később Enyickére dobott le egy bombát, de az nem robbant föl. A délután további részében további két Kassa elleni támadást jelentettek; az egyiket kilenc, míg a másikat négy géppel, de ezeket a gépeket még idejében elűzték.

A tűzszerészek még aznap elkezdték átvizsgálni a romokat nyomkeresés végett. Egy bombarepesz darabon a leningrádi hadiszergyár jegyét ismerték fel, továbbá a működésképtelen robbanószerkezetet  (u.n.dögbombát) FAB 100-asként (Fugasznaja Aviacionnaja Boba, repeszhatású romboló légibomba) azonosították, ami a felfüggesztőrendszerek adott volta miatt behatárolja a repülőgép típusokat. Az ilyen bombák rögzítésére szolgáló speciális berendezés csak a szovjet légierőnél állt rendelkezésre. Legvalószínűbb az SzB 2 típusú vadászgép.

Magáról a bombáról általánosságban a következők tudhatók: hossza 1049 mm (szárnnyal), 686 mm (testgyújtók nélkül), átmérője 279 mm, harci tömege 99,7 kg, robbanóanyaga 31.9 kg TNT. A fent említett repülőgépet viszont a Szovjetunión kívül még Csehszlovákiában és Jugoszláviában is rendszeresítették. Ugyanakkor ez a két állam 1941 júniusában már nem létezett. Mivel június 23-án, a Barbarossa hadművelet megindításának másnapján egy minisztertanácsi határozat értelmében Magyarország megszakította diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval, kérdéseket nem intézhetett hozzá az ügy kivizsgálásával kapcsolatban.

Még azon a napon Horthy Miklós kormányzó fogadta Werth Henrik gyalogsági tábornokot, a Honvéd Vezérkar Főnökét, Bartha Károly szolgálaton kívüli viszonyban lévő táborszernagyot, honvédelmi minisztert és a katonák után késve érkező miniszterelnököt, Bárdossy Lászlót. A vezérkari főnök jelentése szerint az azonnali vizsgálat azt állapította meg, hogy a támadást szovjet repülőgépek hajtották végre. A háború végén,  1945 augusztus 11-én Moszkvában készült kihallgatási jegyzőkönyvében Werth az említett vizsgálatról már így nyilatkozott: „A Vezérkari Főnökség egyik osztályának parancsnokát bíztam meg a bizottság vezetésével, aki később személyesen nekem tett jelentést az eredményekről. / szemtanúk vallomása alapján és a helyszínen talált fel nem robbant bomba alapján megállapította, hogy a bombázást orosz repülőgépek hajtották végre/ Azt feltételeztem (úgy véltem), amennyiben a háborúról a kérdés eldöntött, úgy ehhez az ürügy keresése pusztán formalitás, amely ahhoz szükségeltetik, hogy a kormány hadüzenetről hozott döntését a nép előtt igazolja.”

A megbeszélés után rendkívüli ülésre hívták össze a minisztertanácsot. Az itt elhangzottakat Bárdossy László miniszterelnök a következőképpen foglalta össze: „A kormány egyhangúlag elhatározta, hogy szükségesnek tartja azonnali retorzióképpen, hogy repülőgépeink még ma visszaüssenek azon támadásra, amelyet a mai napon szovjet repülőgépek intéztek a körösmezei robogó vonat, majd Kassa városa ellen./ a kormány tagjainak  az az elhatározása, hogy a légitámadási retorzió mellett egyidejűleg kimondassék az, hogy a szovjet légihaderő a mai nap folyamán magyar terület ellen intézett ismételt népjogellenes indokolatlan és provokálatlan támadásai következtében Magyarország a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti.” Két miniszter, Keresztes Fischer Ferenc és Radocsay László nem, Varga József és Bánffy Dániel pedig csak feltételesen, egy megtorló támadás erejéig támogatta a háborúba való bekapcsolódást. Keresztes véleménye az volt, hogy várják meg, míg a németek politikai vonalon kérik a hadba lépést.

Bárdossy az ülésen elhallgatta Horthy előtt Kristóffy József moszkvai magyar követ sürgönyét Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet külügyi népbiztos június 26-i jegyzékéről, melyben kijelenti, hogy a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben, a trianoni békét sem írta alá, és egy esetleges együttes fellépés a románokkal szemben biztosíthatná a magyar területi revíziós törekvések megvalósítását is. Továbbá felszólítják Romániát, hogy az 1917 októberi forradalom után hozzá csatolt bukovinai és besszarábiai területeket adja vissza. A magyar fél felé tett gesztusként visszaszolgáltatták az 1848-49. évi szabadságharc zászlóit.

A kormányzó csak három évvel később szerzett tudomást a levélről Bárczy István miniszterelnökségi államtitkártól. Tőle értesült arról is, hogy Krudy Ádám repülőezredes, a kassai repülőtér parancsnoka írásban jelentette Bárdossy miniszterelnöknek, hogy ő saját szemével látta, hogy német repülőgépek hajtották végre a bombatámadást. Időközben azonban a hadiállapot már beállt, ezért aztán Bárdossy Krudy ezredest hallgatásra intette és figyelmeztette, hogy ellenkező magatartása ránézve kellemetlen következményekkel járhat. A miniszterelnökség tisztviselői is parancsot kaptak, hogy hallgassanak. Krudy ezredes ez annakidején tett jelentését Bárdossy perében 1946-ban esküjével erősítette meg.

A miniszterelnök döntését csak úgy érthetjük meg, ha tisztában vagyunk az előzményekkel. A 30-as évek végétől egy sajátos versengés folyt Magyarország és Románia között, melynek tétje a trianoni békediktátum által elcsatolt Erdély sorsa. A II. bécsi döntés egyik felet sem elégítette ki, mindketten a teljes területet akarták. Céljuk elérése érdekében igyekeztek megnyerni Németország támogatását. 1941 május 24-én Werth Henrik megbeszélést folytatott magas rangú német tisztekkel, akik elmondták neki, hogy a német-szovjet viszony elég feszült, és Berlinben már készülnek egy Szovjetunió elleni támadásra. Megemlítették azt is, hogy a román kormány már ígéretet tett arra, hogy csapatokkal fogja támogatni a németeket a majdani offenzívában. Magyarországon a katonai elit volt a fő szorgalmazója a hadba lépésnek. Hittek a Wehrmacht győzelmében (nem alaptalanul, hiszen 1941-ig a német hadsereg folyamatos győzelmeiről írt a sajtó), ezért nem láttak kockázatot egy Szovjetunió ellen fegyveres fellépésben sem.  

Rögtön a Barbarossa-hadművelet megkezdése után Horthy levelet kapott Hitlertől, melyben azt kívánta, hogy hazánk üzenjen hadat a Szovjetuniónak. A kérdést minisztertanácsi ülés tárgyalta, ami után a kormányzó azt a választ adta, hogy „Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy Oroszországnak még hozzá minden kihívás nélkül – hadat üzenjen.” Az eseményeket így végigvezetve egyértelműnek tűnhet, hogy a németek bombáztak Kassán, hogy rákényszerítsék Magyarországot a hadba lépésre. Ugyanakkor a Luftwaffének teljesen át kellett volna alakítania a repülőgépeit, ahhoz, hogy szovjet bombák szállítására legyen alkalmas. Ezeket a munkálatokat csak a hátországban, hetek alatt lehetett volna megtenni, amire viszont nem volt idő a Szovjetunió elleni hadjárat miatt. Ráadásul a német hadsereg nem szorult rá a Magyar Királyi Honvédség támogatására, amit az is bizonyít, hogy Németország hivatalosan soha nem kérte Magyarország csatlakozását az offenzívához. A német bombázás teóriája 1945 után terjedt el. Ezzel párhuzamosan alakult ki egy másik elmélet. E szerint magyar öntámadás történt, mely azért tűnik valószínűtlennek, mert egy ilyen akció azzal fenyegetett volna, hogy a Honvédség vadászgépei egy eltévedt bombával saját bázisukat is megsemmisítik.

A fejtegetések között később a „revíziós bosszú” motívuma vált népszerűvé, mely szerint szlovák, román vagy jugoszláv pilóták ültek a rejtélyes gépek fülkéjében, ugyanakkor a három ország közül egyedül Románia rendelkezett – mindössze néhány – ekkora bombaterhet elbíró repülővel. Hámori Péter történész szerint a szovjetek támadták meg Kassát, de tévedésből: valójában a várostól alig 40 kilométerre fekvő – szlovák területen lévő – Eperjes városát akarták bombázni, ahol egy kassaihoz némileg hasonlító épületben a németek rádióátjátszó állomást rendeztek be. (Szlovákia ekkor már hadban állt a Szovjetunióval) A két település összetévesztését Hámori szerint az is megkönnyíthette, hogy a szovjet légierő fedélzeti térképeire a közép-európai térség 1938 és 1941 közti határmódosításait kézzel, hevenyészve rajzolták be. Manapság ez a legelterjedtebb elmélet.

Horthy Miklós a Werth Henrik által vezetett vizsgálat eredményének tudatában deklarálta a hadiállapot beálltát a Szovjetunióval. Ehhez az 1920. évi XVII.tc értelmében (közvetlen fenyegető veszély esetén) volt felhatalmazása. Magyarország így lépett be a II.világháborúba, mely végül pusztulásba sodorta az egész nemzetet. Sorsunk már a trianoni palotában megpecsételődött, mikor több millió honfitársunkat szakították el szülőföldjétől. A békediktátum állított minket kényszerpályára. A területi revízió igen erős volt a magyar népen belül. Ugyan ezek a folyamatok a német társadalomban is végbementek. Mindkét állam az I.világháború vesztesei közé tartozott, ami után a győztes nagyhatalmak Németországra ugyanúgy egy igazságtalan békediktátumot kényszeritettek. A revízió igénye mindkét országban központi szerepet töltött be. Ez kovácsolt belőlünk sorsközösséget. Hitler kínálta az egyetlen alternatívát, hogy legalább egy részét visszakapjuk Magyarország elcsatolt területeinek. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha ellenállunk a német befolyásnak? Erre Horthy Miklós nagyon találó választ ad Emlékirataim című önéletrajzi írásában, mely így szól: „Egyes ember követhet el öngyilkosságot, egy egész nép azonban nem.”

Németh Gyula