Makfalvi Dózsa György (németül Georg Dózsa, románul Gheorghe Doja, szlovénül: Juraj Dóža, horvátul Juraj Doža;[1] Dálnok, 1470 körül – 1514. július 20.) az 1514-es parasztháborúba torkollott keresztes hadjárat katonai vezetője.
Máig sem tisztázott körülmények között választotta Bakócz Tamás Dózsát a keresztes hadsereg vezérévé. Május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze, vezetése alá, azonban szervezési hiányosságok, Bakócz visszakozása, a keresztesháború lefújására tett kísérletek, a nemesek ellenkezése és az akkor uralkodó viszonyok együttesen a felkelés kirobbanásához vezettek. Dózsa György, hírnevét igazolva sok diadalt aratott, és bár az egész országban kitört a felkelés, ő csak a keresztes hadsereget irányította, a helyi zavargásokhoz nem volt köze. Bár a felkelők több helyen vereséget szenvedtek, ő seregével elfoglalta a Maros menti várak többségét. Egészen a temesvári csatáig (1514. július 15.) nem szenvedett vereséget, itt azonban Szapolyai János erdélyi vajda seregével beavatkozott és nagy csatában legyőzte a felkelőket. Dózsa György és testvére Dózsa Gergely fogságba esett. Később tetteiért testvérével együtt kivégezték. A korabeli feljegyzések így írtak Dózsa György kivégzéséről: először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták. A szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették. A hiedelemmel ellentétben a trón, amelyre ültették nem volt tüzes, csupán a korona, amelyet fejére raktak. A tüzes trónról szóló legenda csupán Petőfi Sándor: A nép nevében című költeménye után terjedt el széles körben