Megszületett Bethlen Miklós gróf erdélyi államférfi, kancellár és emlékiratíró.
373 éve
BETHLEN MIKLÓS
(1642-1716)
Erdély történelmében két Bethlen családnak volt évszázadokon át
jelentékeny szerepe. A két híres nemzetségnek igen régen, valamikor az
Árpád-korban volt rokoni köze egymáshoz. Az iktári Bethlenektől
származott Bethlen Gábor, a nagy fejedelem. A betleni Bethlenek számos
nevezetes tagja közül a legkimagaslóbb Bethlen Miklós, az író-államférfi
(e családból származott a két világháború közti kor nevezetes
miniszterelnöke, Bethlen István is).
Ha jelzőket keresnénk Bethlen Miklós jellemzésére, ilyen szavak
tolakodnának elő: kultúrember, széles látókörű, nagyon okos, szeretetre
méltó, józan, kitűnő stiliszta, de talán még ezek előtt is: közösségi és
közéleti ember. Szinte természetes, hogy a nála sokkal műveletlenebbek,
a szűk látókörűek, az elfogultak, a klikkérdekek önzői hol gyanakodva,
hol viszolyogva, hol egyenest gyűlölettel figyelték, míg az értelmesek, a
bajba kerültek, a közgondokkal törődők szívesen bízták rá a maguk és az
ország sorsának vigyázását. Így azután az amúgy is lázas ellentétektől
súlyos évtizedek folyamán felettébb hullámosan folyt az élete: ült
nemegyszer a legmagasabb hivatali székekben, és ült nemegyszer különböző
börtönökben. Politikai életművét nagyrészben latinul írta; szépirodalmi
főművét, vallomásokkal, elmélkedésekkel és forrásértékű történelmi
adatokkal teljes önéletrajzát magyarul, kiterjedt levelezését magyarul
és latinul írta. De beszélt, fogalmazott németül és franciául, olaszul
és hollandusul, valamelyest angolul. Jártas lévén a kálvinista teológiai
irodalomban és bibliamagyarázatokban, megértette a görög és héber
szövegeket is.
Szenvedélyes jó tanuló és mindent megfigyelő volt. Sokat tanulhatott.
Apja, Bethlen János egy időben Erdély kancellárja volt, maga is művelt
és műveltségkedvelő ember, aki arisztokrata létére polgárlányt - igaz,
nagyon gazdag polgárok leányát -, Váradi Borbálát vette feleségül.
Bethlen Miklósnak nemegyszer vetették szemére az ereiben folyó
"kalmárvér"-t. Kétségtelenül sokat tanult kolozsvári kereskedő elődeinek
gyakorlati józanságából. Származása is erősíthette abban az erényében,
hogy nem volt benne semmi osztálygőg. Ez is magyarázza, hogyan is
vallhatta a kor leghaladóbb filozófiáját, a cartesianizmus, vagyis
Descartes racionalista bölcseletét.
Igaz, tanulmányai is efelé irányították. Ifjúkorában professzora és
mindhalálig vállalt példaképe-mestere Apáczai Csere János volt, a
cartesianizmus első magyar hirdetője és hitvallója, akinek rövid életét
tragikussá tette, hogy haladóbb volt egész környezeténél. Bethlen Miklós
tanulóként azt az utat járta meg, amelyet Apáczai jelölt ki a számára.
Német, majd holland egyetemeken érte el századának legmagasabb
műveltségi színvonalát. Járt Itáliában, Franciaországban, megfordult
Angliában. Amit látott, megjegyezte, levonta tanulságait, és idővel
beépítette a nagy önéletrajzba, amely szinte enciklopédiája a XVII.
század második felének és a XVIII. század elejének.
Véletlen folytán éppen Zrínyi Miklós vendége volt, és részt vett a
végzetes vadászaton: szemtanúja volt a halálos balesetnek. Tőle tudjuk,
hogyan ölte meg a megsebzett vadkan a nagy költőt, a század legnagyobb
magyar államférfiát. Ez a történet is beépült az önéletrajzba. Mint
ahogy beépült azoknak a különféle nagyvárosoknak a képe, ahol kezdetben
mint diák, később mint diplomata megfordult. A korabeli Párizs, a
korabeli Velence nevezetes alakjaival együtt válik a kései olvasó
élményévé, ha Bethlent olvassa. Hiszen személyes ismeretségben volt XIV.
Lajos körének olyan főalakjaival, mint Turenne, a hadvezér vagy
Colbert, a közgazdász-pénzügyminiszter. Még a közgazdasági kérdésekben
is otthonosabb volt, mint akkortájt bárki itt Közép-Európában. S
korlátlan érdeklődési körére jellemző, hogy nemcsak izgatta a
képzőművészet, hanem egyenest elmélyült az építészet problémavilágába,
és betlenszentmiklósi kastélyát, az erdélyi barokk építészet első
alkotását ő maga tervezte. Azt mondották róla elismerően is, gúnyosan
is, hogy Erdélyben "francia módon" él. Így tudták róla ezt a francia
olvasók is. Az történt ugyanis, hogy egy francia író-diplomata-pap,
Révérend abbé egyes szám első személyben, mintha Bethlen Miklós írta
volna, franciául megírta a magyar író-államférfi történetét. Voltak,
akik tévesen azt hitték, hogy ez is valódi önéletrajz, s mindenki
elképzelhetőnek tartotta, hogy franciául is megírta kalandjait.
Nos, ez a legkulturáltabb erdélyi főúr egy szüntelenül tevékeny életet
szentelt annak a nagy feladatnak, hogy német és török közt, kuruc és
labanc közt, katolikus és protestáns elfogultságok közt minél nagyobb
békét, biztonságot és kölcsönös megértést érjen el Erdély népeinek.
Célját így határozta meg végső politikai elmélkedésében - amelynek az
Olajágat viselő Noé galambja címet adta -: "törökökkel, oláhokkal és
moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség elérése..." Több mint két
évszázaddal később József Attila is ezt vallotta A Dunánál mindennél
időszerűbb programjában: a közös dolgok rendezését.
Aki pedig ennyire előtte jár a maga korának, az gyanús már ifjúkorában,
és bűnösnek számít, ha érett fővel a politikai élet élén áll. Apafi
Mihály korának pártviszálya, amelynek áldozatául esett a tehetséges, bár
nemegyszer kalandor módszerekkel nagyra törő Bánffy Dénes is, a
puritánul becsületes Béldi Pál is, csaknem végzetes lett Bethlenre. A
küzdelemből győztesen kikerült Teleki Mihály - a hintapolitika nagy
rókája - elfogatta Bethlen Miklóst is. Egy évig ült vasra verve
börtönben, maga sem tudva, nem kerül-e másnap vérpadra, amíg Teleki
végül is helyesebbnek látta kiengedni és felhasználni a művelt és nagy
gyakorlati érzékű diplomatát. Telekivel ettől kezdve úgy működik együtt,
hogy kölcsönösen gyanakodva figyelik egymást. S amikor Teleki, belátva
kétkulacsos politikájának csődjét, a zernyesti csatában alighanem
öngyilkos szándékkal rohan bele az ellenséges fegyverekbe, egyszeriben a
már régóta megfontolt férfiúnak ismert Bethlen Miklós lesz Erdély
kancellárja. Egy olyan pillanatban, amikor nincs mód kikerülni a kis
ország Habsburg-megszállását. Nagyon okos diplomáciával éri el Bécsben a
"Diploma Leopoldinum" (1690) megfogalmazását. Ez az alkotmánylevél a
Habsburg-birodalmon belül az adott körülmények közt a viszonylag
legnagyobb szabadságot biztosítja Erdélynek; nemcsak a nemeseknek, hanem
a magyar, székely, szász, román nem nemesi lakosságnak is. Erdélyben a
Habsburgok alatt elviselhetőbb volt a jobbágyok helyzete, és több a
polgárok szabadsága, mint ugyanekkor vagy éppen a Rákóczi-szabadságharc
bukása után Magyarországon. Bethlen azonban a még nagyobb szabadság és
közbiztonság eléréséről álmodozik. Ezért fogalmazza meg azt a végső
elmélkedést az Olajágat viselő Noé galambjáról. Ezt azonban a császári
generálisok már lázadásnak és felségsértésnek vélik a bécsi uralom
ellen. Rabutin tábornagy elfogatja, és Bécsbe küldeti. A már idős
államférfi két évig ül börtönében, míg meg nem állapítják ártatlanságát.
Akkor, ott a börtönben írja önéletrajzának legnagyobb részét. Már előbb
kezdte, sőt előszavát már ifjan, első fogsága idején írta. Majd végre
kiszabadulván befejezi. De haza már nem juthat. Még sok minden alól kell
tisztáznia magát, habár szabadlábon. Számos levele maradt fenn, amelyet
ez időben ír rokonaihoz és erdélyi barátaihoz. Ezeknek is forrásértékük
van, és ezek is vallomásokkal teljes, szép írásművek. Élete folyamán
magamagának írt egy kis imakönyvet is, ezt is a bécsi fogságban
folytatja, majd kiszabadulván befejezi. Érdekes könyv ez: egy
descartes-i értelemfilozófiát valló, más hitét nem gyűlölő, de a maga
kálvinizmusában meghitten vallásos férfi világnézetének summája.
Bécsben halt meg, hetvennégy éves korában.
A békesség és a méltányos megértés hitvallója és gyakorlati politikusa
volt. A reneszánsz után és a felvilágosodás előtt az egyik legeurópaibb
magyar, és az egyik legjobb magyar prózaíró. Önéletrajzának ugyanolyan
népszerű közolvasmánnyá kellene válnia, mint Jókai, Mikszáth vagy Móricz
legjobb regényeinek.
Kommentáld!