Tamási Áron

(eredetileg: Tamás János)

Kossuth-díjas író

(Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.)

Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. 9 éves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.

1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, majd 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója lett. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.

Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918-1921 között jogot tanult a kolozsvári egyetemen, majd a Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Utána banktisztviselő lett Kolozsváron és Brassóban.

Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskötetei. Az olvasóknak tudomásul kellett venniük, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegő derű és humor.

Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.

Közben egymás után jelentek meg regényei is. Előbb "A szűzmáriás királyfi", amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. 

Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a "Címeresek", amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Ezek után következett a főmű: az "Ábel"-trilógia – ez az önéletrajza burkolt formában. Költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye.

Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Politika és irodalom

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, az Újság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet. Az Erdélyi Helikon alapító tagja, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban (Tiszta beszéd). 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az "erdélyi gondolatot" igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt.

1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1934-1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát (1944-1945). 1945-1947-ig országgyűlési képviselő volt.

1949-1953 között kiszorították az irodalmi életből; jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke lett.

1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott "Gond és hitvallás" című nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt. Kossuth-díjas (1954) és többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1933, 1943). Munkásságát 1940-ben Corvin-koszorú kitüntetéssel is ismerték el.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

"Törzsében székely volt, fia Hunniának

Hűséges szolgája bomlott századának."

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Művei:

• Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
• Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
• Szűzmáriás királyfi – 1928 – regény
• Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
• Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
• Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
• Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
• Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
• Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
• Énekes madár – Budapest, 1934 – színmű
• Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
• Jégtörő Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
• Tündöklő Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmű
• Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
• Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
• Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
• Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmű
• Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmű
• Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
• Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
• A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
• Hullámzó vőlegény – Budapest, 1947 – színmű
• Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
• Bölcső és bagoly – Budapest, 1953 – regény
• Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
• Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1922-26)
• Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1936-57)
• Hegyi patak – 1959, színmű
• Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
• Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
• Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyűjtött színművek
• Hétszínű virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
• Szívbéli barátok – regény
• Ördögváltozás Csíkban -1923, novella