Kinizsi Pál (Temeskenéz? 1431? – Szent-Kelemen, 1494. november 24.) a magyar történelem egyik legismertebb hadvezére. Olyan hős, aki kiváló hadvezéri képessége, rendkívüli, legendás ereje és sorozatos győzelmei révén napjainkra mondai alakká vált. Kinizsi élete során egyetlen csatát sem vesztett el, ami az egész világon ritkaságszámba megy.
Kinizsi Pál nevét 1467-ben említik először Mátyás király egyik rendeletében, Máramaros vármegye ispánjaként[forrás?]. Születési idejét nem tudni pontosan, emellett nem ismert, hogy nemesi származású, vagy molnárnak született. Feltételezések szerint bihari kisnemesi család sarja, bár Kinizsi nevű családok Székelyföldön, illetve Abaúj-Torna megyében (Nagykinizs) is előfordultak. Apjáról lehet tudni, hogy harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen.

Kinizsi Pál Magyar Balázs egyik alvezéreként tűnt fel 1468-ban a morvaországi hadjáratban. 1472-ben hűségéért megkapta a Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát a hozzá tartozó birtokokkal. A „Kinizsi várat” ezt követően palotával, barbakán-szerű kapuvédőművel egészítette ki, majd 1478-ban, mikor pálosokat telepített a mezővárossá kinevezett Vázsonyba, kolostort és templomot építtetett számukra. 1480-ban Somló várát is megkapta az uralkodótól, majd szintén 1480 körül feleségül vette Magyar Balázs lányát, Benignát.

Temesi ispán volt 1479-ben, amikor egy 35-40 ezer fős török sereg Haszán-oglu Isza bég vezetésével betört Magyarországra és feldúlta Szászföldet. Kinizsi Báthory István erdélyi vajdával együtt 1479. október 13-án Kenyérmezőnél hatalmas győzelmet aratott a török sereg felett.[1] 1481-ben Mátyás király a déli végek védelmével bízta meg, s 1482-ben Szendrőnél győzelmet is aratott az ellenséges hadsereg ellen.

Mátyás halála után Kinizsi Corvin János ellen fordult, s II. Ulászló király mellé állt. 1490-ben I. Miksa német-római császár elfoglalta Nagyvázsonyt, de azt a következő évben Kinizsi visszafoglalta. 1492-ben megsemmisítette a szétzüllött Fekete sereget, de azt követően, élete végén ismét a törökök ellen harcolt. 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól: az áruló katonákat, akik pénzért akarták az erődítményt átadni az ellenséges seregnek, iszonyú kínzások közepette végeztette ki. Betört Szerbiába és Bulgáriába is, majd végül Szendrő ostrománál életét vesztette. Fontosabb rangjai közül volt temesi ispán (1484), Máramaros megyei ispán (1467), országbíró (1494).