Szent Gellért püspök (eredeti nevén Gerardo Sagredo vagy még előbb Giorgio Sagredo; Velence, 980. április 23. – Buda, 1046. szeptember 24.), valószínűleg lombardiai származású[forrás?] szerzetes, a Csanádi (ma: Szeged-Csanádi) egyházmegye első püspöke. Emléknapját vértanúsága napján, szeptember 24-én
1030-ban azonban István király marosvári, csanádi püspökké nevezte ki, s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt Tisza-Maros-Duna-közi terület megtérítését. Csanád ispán tíz (közte 7 magyarul tudó) szerzetessel vitte őt püspöksége székhelyére, Csanádra, ahol az Oroszlámosra áthelyezett ortodox szerzetesek monostorában telepedtek le. A nép ezrével tódult oda, hogy fölvegye a keresztséget, s ajándékaival árasztotta el a püspököt, aki a vidékre is gyakran kirándult, hogy templomok építésére helyet jelöljön ki, s hogy megkeresztelje a népet. Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában, s gondoskodott magyar ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban meghonosította a menedékjogot. Amellett ő maga aszkétaéletet élt, egyúttal azonban a tudományokkal meg csillagászattal is foglalkozott, magyarul azonban sohasem tanult meg annyira, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna. Szűz Mária magyarországi tiszteletének ő az első és leghatásosabb terjesztője.
Politikai viszonyai Szent István halála után

Szent István 1038. augusztus 15-i halála után a politika zivatarai őt is kizavarták apostoli csöndes munkásságából, és aktív politizálásba kezdett. 1041-ben a székesegyházában előre elkészíttetett sírjánál bánatosan siratta a magyar nemzet sorsát, 1043-ban pedig Aba Sámuel királytól megtagadta a húsvéti koronázást, és nyilvánosan megtámadta őt – az általa vélelmezett, és az ő politikai irányvonalával ellentétes – politikai gyilkosságai miatt.[1] Péter második uralkodása idejében éppen az ő székvárosában határozták el az elégedetlen magyarok Vazul fiainak visszahívatását, és 1046-ban Szent Beszteréd, Bőd és Beneta püspökök társaságában ő is útra kelt, hogy Endre herceget már a határon üdvözölje. Szeptember 24-én azonban a pesti révnél (a mai Belvárosi plébániatemplom és a Rudas gyógyfürdő között) megtámadták a minden idegenben ellenséget látó Vata-féle lázadás résztvevői: elfogták, majd kétkerekű talyigán a Kelen-hegyről a mélységbe lökték őket.