Péchy Blanka (Pécs, 1894. szeptember 21. – Budapest, 1988. július 6.[1]) SZOT-díjas színésznő, előadó, író, nyelvművelő, rádiós műsorvezető, a bécsi magyar nagykövetség kulturális attaséja, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, alapítványtévő és a Kazinczy-díj megalapítója, érdemes művész. Péchyről díjat nevezett el a Kazinczy-díj alapítvány 1994-ben.
Greiner Blanka néven látta meg a napvilágot.[1] 1914-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát,[1] Bajor Gizi évfolyamtársaként. Első szerződése a Vígszínházhoz szólt, melyet két év után a Magyar Színház és a Belvárosi Színház követett. Péchy Blanka kortársai közül kiemelkedett versmondó képességével. Ő volt Ady költészetének egyik első népszerűsítője.

1928-tól 1934-ig a bécsi Max Reinhardt társulatánál szerepelt,[1] majd hazatérése után a főváros szinte összes drámai színházában játszott. 1945 után a Nemzeti Színház tagja. 1948-ban három évre ismét az osztrák fővárosba költözött. A bécsi magyar követség kulturális attaséja, illetve a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója lett.[2] 1952-től újra pesti színházakban játszott és 1959-ben megkapta a megtisztelő érdemes művész címet. 1962-től a Zeneművészeti Főiskolán a színpadi beszédet tanított.

1964-től, nyugalomba vonulása után vállalt még fellépéseket, ami mellett a rádióban nyelvművelő sorozatot indított Beszélni nehéz címmel, melyet több mint 300 alkalommal sugároztak, de azóta megszüntettek.[3] 1964-ben SZOT-díjjal jutalmazták. 1942-ben kezdett szépirodalommal foglalkozni, akkor jelent meg első novellája a Magyar Nemzetben. A színpadtól való visszavonulása után elsősorban írói tevékenységet folytatott, s emellett a rádióban folytatta nyelvművelő sorozatát. A művésznő először Magyar Lajos író, újságíró, majd Relle Pál újságíró felesége volt.[4] 1979-ben Győr díszpolgára lett.

1988. július 6-án hunyt el Budapesten. Végső nyugalomra július 15-én helyezték a Kerepesi temetőben.