Bárdos Lajos (1899-1986) zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, a XX. századi magyar zenetörténet egyik meghatározó alakja.

Bárdos Lajos értelmiségi polgári családból származik. Atyja, Bárdos Lajos fémkohász mérnök, édesanyja Kaufmann Anna.
Első zenei élményeit édesanyjának köszönheti, aki zenekedvelő amatőr muzsikusként gyakran zongorázik. Anyja ösztönzésére 10 éves korban kezd el hegedülni, kezdetben nem túl nagy lelkesedéssel. A zene csodálatos világa azonban 17 éves korában rabul ejti: hegedűtanára Keltscha Nándor kérésére egy kamaramuzsikáló társaságba megy kisegíteni, a megbetegedett második hegedűs helyére. "Aztán, amikor vasárnap összeültünk, és megszólalt a négy hangszer együttese, feltárult előttem a zenei mennyország. Brácsázni is hamarosan megtanultam, mert olykor előfordult, hogy a mélyhegedűs hiányzott." - nyilatkozta később Mátyás Jánosnak. (Hány színe van az életnek? 1996)

Középiskolai tanulmányait az Attila utcai gimnáziumban végzi, érettségi után pedig bevonul katonának. "Az összeomlás idején, 1918 novemberében a Műegyetemre volt a legkönnyebb beiratkozni; meg is tettem, hogy mielőbb leszerelhessek. Régi családi hagyomány, meg a magam érdeklődése is vonzott oda, szerettem a matematikát. Ám a csonka tanév alatt egyre inkább éreztem: nem ez való nekem. Kamarazene-társaságokba, zenekari hangversenyekre jártam, és év végére döntöttem: muzsikus leszek." - nyilatkozta önéletrajzi vallomásában.

1919-ben brácsával felvételizik a Zeneakadémiára, de mivel ilyen tanszak nincs, nem nyer felvételt. 1919-1920-ban a következő évi felvételire készül. Ezúttal a zeneszerzés tanszakot célozza meg, mivel karmester szeretne lenni, s ahhoz a zeneszerzésen keresztül vezet az út. 1920-ban nyer felvételt Siklós Albert zeneszerzés osztályába. 1921-ben miután Kodály visszakerül a Zeneakadémiára, ahonnan 19-ben, a Tanácsköztársaság Zenei Direktóriumában való közreműködéséért eltávolították - Kodály Zoltánnál folytatja tanulmányait, így annak a híres Kodály osztálynak a tagja lesz, akik 1925-ös vizsgahangversenyükkel felforgatták az egész zenei közvéleményt. "Csupa férges, rothadt, hullott gyümölcs Kodály kertjéből, hogy az ember szinte bűzleni hallja őket." - írja a budapesti nagypolgárság német nyelvű lapjának kritikusa. (Neues Pester Journal 1925. május 18.) Kodály tanári tevékenységét "céltudatos, anarchista befolyásolásnak" minősítik, Bárdos vonósnégyese a "hazug kakofónia" jellemzést kapja. Kodály megvédi tanítványait, kiáll mellettük akkor is, később is - egyúttal megfogalmazza a nagyközönség számára tanítási koncepciójának lényegét és módszerét, amivel osztályát az európai zeneszerzők élvonalába kívánta emelni. Híres válaszcikkében a következőket írja:

"A Zeneművészeti Főiskola növendék-hangversenyein az idén tizenhárom tanítványom szerzeményei kerültek előadásra. Négyesztendei komoly munka eredménye, közte hat vonósnégyes. Előbb egy szót arról, mit tartok Magyarországon a zeneszerző-nevelés kötelességének. Ezer éve Európához tartozunk. Ha nem akarjuk, hogy ezt kétségbe vonják, magunkévá kell tennünk a nyugat-európai zenei hagyomány minden értékét. Nekünk azonban nemcsak európai, hanem egyben magyar zenészeket kell nevelnünk. Ezért a magunk külön zenei szentkönyvét is meg kell ismerniök és magukba szívniok. Értem a régi népzene kincseit. Csak az európai és magyar hagyomány egybeolvasztása hozhat létre olyan eredményt, amely a magyarság számára is jelent valamit.
A zeneszerző növendékeket, különösen míg kezdők, nem terhelem túlságosan népzenével. Nem akarok mesterségesen "nemzeti zeneszerzőket" tenyészteni. Ha nem húzok rájuk magyar egyenruhát, akkor német, vagy más idegent sem szabad rájuk húznom.
A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve. Mi csak ápolni, őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani." (Budapesti Hírlap 1925.)

Ezzel az életre szóló útravalóval, a "gyarapítás szándékával" indul el Bárdos Lajos sokszínű életútján.


A zenepedagógus

Bárdos Lajos zenepedagógiai munkásságát 1925-ben az Attila utcai gimnáziumban kezdi. Ez az az iskola, ahol ő maga is tanult, így élénken élnek emlékezetében a régi énekórák, ahol a hivatalos énekkönyvből a hivatalos tanmenetek szerint tanultak, főként száraz ismeretekre redukálva a zene megismerését - az akkori szokásnak megfelelően - "fegyelmező tanár" segítségével. Bárdos ez utóbbi segítséget nem igényli, óráit olyan élettel és értékes zenével tölti meg, ami önmagában felkelti a 10-12 éves fiúk érdeklődését. Népdalok, kánonok, értékes zenei szemelvények tanításával - a tankönyvet mellőzve - kezdi meg legendássá vált zenepedagógiai pályáját.

Bárdos közel 40 évig (1928-66) tanít a Zeneakadémia különböző tanszakain. 1928-tól - megszűnéséig (1949) - tanára és tanszakvezetője az Egyházzene és egyházkarnagy szaknak, 1929-től a Középiskolai Énektanár és Karvezető tanszak, 1949-től a Zeneszerző tanszak, 1951-től pedig - Kodály javaslatára - a Zenetudományi tanszak tanára. Egyházzenei, zeneelméleti tárgyakat oktat, valamint kargyakorlatot és prozódiát. Tárgyai nagy részének anyagát ő alkotja meg. Ő az első a Zeneakadémián, aki újszerű, történeti szemléletű zeneelméletet tanít, híresek dallamtani, stilisztikai elemzései, zeneszerzők sora köszönheti Bárdos Lajosnak alapos prozódiai ismereteit. "Bejött az első órára - s vele bejött az élő zene, a zene boncolásának életre szóló izgalma, a zenét írni és tolmácsolni tudók legnagyobbjainak tisztelete, a poros tankönyv-szabályok elvetésének bátorsága, s az önállónak vélt gondolat mérlegre-tevésének felelősségtudata" írja egykori tanáráról Somfai László zenetörténész.

Tanítványai rajonganak érte, tanártársai tisztelik, pedagógiai pályája csaknem töretlen, de a hatalom néhány évig őt is kényszerpályára kényszeríti: világnézeti megbízhatatlansága miatt eltiltják a tanár szakosok tanításától, ezidőtájt énekeseknek és fúvósoknak tanít összhangzattant (50-es évek).

Bárdos pedagógiai sikerei ars poetica szerű felismerésének köszönhetőek. "Ha a Tanító szereti a Tanítványát és szereti a Tantárgyát, akkor indukciós áram keletkezik, és a tanítvány menthetetlenül megszereti a Tárgyat." - s tegyük hozzá, a tanár is. (Gách Marianna Muzsika 1969) Hasonló vezérelvet követ évtizedekig tartó karnagyi pályáján is.


A karnagy egyházzenész

Bárdos Lajos karnagyi pályafutását akadémista korában kezdi, egy cserkészcsapat fiú-férfi vegyeskarának megszervezésével és vezetésével. Komolyabb feladatot jelent számára első templomi énekkara, a Cecilia kórus. Barátja, Kertész Gyula ajánlja neki a városmajori templom kórusát, amit nehezen vállal el. "Ódzkodtam tőle - mit kezdjek én ott? De öt teljes hétig szívósan kapacitált, míg végül szinte karonfogva vonszolt oda egy próbára. Éppen Palestrina Missa Brevis-ét próbálták. Olyan nagy, újabb élmény volt, mint kilenc év előtt az első Haydn kvartett. Ottragadtam. Nagyon szerény képességű kis társaság volt, egyetlen szoprán-énekes tudott csak kottát olvasni. Amíg a fiúkat tanítottam, a lányok horgoltak, ha a lányok énekeltek, a fiúk kártyáztak. De lassan-lassan mégis összekomolyodtunk." Így kezdődik az a közös munka, amely 1942-ig tart és a ceciliánus eszmék talaján épül fel.

Bárdos Harmat Artúrtól átveszi a Palestrina Kórus vezetését is (1929-1933), ami új feladatokat jelent, hiszen a Palestrina Kórus az ország első oratóriumkórusa. Ezzel a kórussal mutatja be a kortárs európai zene olyan kiemelkedő alkotásait, mint Honegger Dávid királya (Berg Ottó vezényletével), vagy Stravinsky Zsoltárszimfóniája. "Lajtha László 1931-ben hívta fel a figyelmemet az 1930-ban készült műre. Meghozattuk, megtanultuk és 1932. május 2-án be is mutattuk a Palestrina Kórussal és a Hangversenyzenekarral." Bárdos nehezen tudja elfogadtatni kórusával a szokatlanul nehéz és újszerű Stravinsky művet, kis híján kenyértörésre kerül a sor. A bemutató aztán egyértelművé teszi a zeneszerző és a karmester nagyságát, a kórus meglepetésére a közönség újrázást követel.

1941-ben a Cecilia és a Palestrina Kórus egyesüléséből létrejön a Budapesti Kórus, amelynek Bárdos az alapító karnagya. A Budapesti Kórust 1947-ig vezeti.

Egyházkarnagyi életútjának következő állomása a Mátyás templom karnagyi posztja: 1942-46-ig vezeti a budavári templom kórusát és zenekarát, ahol a németalföldi mesterek művei mellett a musica sacra olyan kiemelkedő alkotásait is rendszeresen bemutatja, mint Beethoven Missa Solemnis-e, Liszt miséi, vagy Kodály Budavári Te Deum-a, de a kortárs szerzők - Deák Bárdos György, Kósa György, Halmos László - kompozícióit, köztük saját műveit is előszeretettel vezényli.

Bárdos rendkívül nagy hatósugarú karnagy volt. Muzsikusok, tanítványok sora énekelt kórusaiban és tanulta meg a művek betanításának módszereit, volt részese a kompozíciók életteli és stílusos megformálásának, élhette át a páratlanul szuggesztív karnagy vezénylete alatt a zenei katarzist.

"Többször kérdezték, hogy különböző foglalkozásaimból melyiket hogyan műveltem. Ha magamba nézek, azt mondom, hogy a vezénylésbe adtam a legtöbbet igazi énemből. Tragédiája ennek a munkának, hogy elröppen. Abban a pillanatban, azokban a percekben ott él valami, az énekkarról mint parabolatükörből sugárzik a közönségre - és három perc múlva vége. Úgy érzem, ott éltem a zenét."

Ez a zenében élés, a művek átélése nemcsak a kórusra és a közönségre hatott, hanem a karnagyra is. Deák Bárdos György: Eli, Eli című kompozíciójának vezénylésénél kapta az első, Kodály: Jézus és a kufárok című műve előadásánál pedig a második szívinfarktust, ami után orvosa eltiltotta a vezényléstől. Így ért véget pályafutása a Mátyás templom együtteseinek élén.

Bárdos karnagyként kétféle harcot vívott: a zenei maradiság ellen a 30-as években és a zenébe betóduló ideológia ellen az 50-es években. Ugyanezt a küzdelmet folytatta kiadóként és zeneszerzőként is.


A kiadó - az Éneklő Ifjúság vezéralakja

Bárdos kezdő karnagyként készen arra, hogy felvegye a harcot a Liedertafel-es általános zenei közízléssel, hogy kórusaival közvetítse németalföld és a többi nagy reneszánsz kultúrkör üzenetét, valamint bemutassa a kortárs kórusirodalom új alkotásait, azzal a helyzettel kellett hogy szembe nézzen, hogy Magyarországon nincsenek értékes műveket tartalmazó kiadványok. Volt csoporttársaival - Kertész Gyulával, Ádám Jenővel és Kerényi Györggyel - akik szintén tanárként és karnagyként kezdték meg pályafutásukat a Rózsavölgyi kiadóhoz fordultak, hogy az általuk könyvtárakból kikeresgélt és kimásolt kottákat megjelentessék. A kiadó azonban nem látott ezekre a művekre megfelelő keresletet, elutasította őket, ezért Bárdos Kertész Gyulával kényszerűségből kiadót alapított. Ez lett a később igen sikeres Magyar Kórus folyóirat és kiadó. A folyóirat - később folyóiratok - kottákkal, elemzésekkel, a kialakuló kórusmozgalom híreivel segítette az ország kórusainak munkáját. Kiadványok sora jelent meg a gyermekkaroktól a felnőtt kórusok számára összeállított kötetekig - Kodály, Bartók kötetek, Ezer év kórusa, Fallalla stb.-, zenetudományi elemzések, módszertani könyvek láttak napvilágot. A Magyar Kórus Kiadóvállalat állt az 1934-ben induló, majd országosan kiszélesedő "Éneklő Ifjúság" mozgalom mögött is, melynek egyértelműen Bárdos volt a vezető személyisége. Lankadatlan szorgalommal és lelkesedéssel vett részt az ország kóruskultúrájának fellendítésében, élete végéig tartó rendszeres utazásai során látta el jó tanácsaival a legeldugottabb települések karnagyait is.

A Magyar Kórus Kiadóvállalatot 1950-ben államosították, kiadványok, művek sorát semmisítették meg.

A zenetudós

Bárdos Lajos gazdag életútján zenetudományi dolgozatok sokaságát publikálja. "Eredményei korszakos jelentőségűek, legyen szó gregorián korálról vagy modern zenéről, a modális vagy romantikus zene harmóniavilágáról, az organikus szövésmódról, mint jellegzetes kompozíciós technikáról, vagy bizonyos prozódiai, ritmikai, hangrendszeri jelenségekről. Mindezek mögött egy teljesen új szemléletmód áll, amely az analízis és az élő zenei gyakorlat elválaszthatatlan egységén alapul. A zenének ez a fajta megközelítése egyszerűen lehetetlenné teszi a stíluselemzés szokásos közhelyeit, az akadémikus elméleti regulákat, az oly gyakori tudományos fontoskodást." (Gonda János Muzsika 1979.)

Kiemelendőek tanulmánykötetei - Harminc írás (1929-69); Tíz újabb írás (1969-74), Bartók és Kodály elemzései (1970-85), a Modális Harmóniák (1961) és a Liszt Ferenc a jövő zenésze (1976) című kötet.

Álljon itt egy idézet Bartha Dénes, a zenetudományi tanszak vezetőjének tollából, ami jellemzi a kort és a magyar zenetudósok helyzetét. "Hogyha Bárdos ezeket a tanulmányokat történetesen nem magyarul és nálunk, hanem, mondjuk angol nyelvterületen, angolul írta volna, akkor bízvást mondhatom, évek óta kiadók sora ostromolná őt írásokért és könyvkéziratokért."


A zeneszerző

Bárdos Lajos karmesternek készülve kezdi meg zeneakadémiai tanulmányait, de Kodály zeneszerzés osztályába kerülve megérlelődik benne a gondolat, hogy zeneszerző lesz. A hangszeres muzsika érdekli, főként a kamarazene vonzza, diplomamunkája is vonósnégyes. Első karnagyi állásában, a Cecilia kórus vezetőjeként jó művek után kutatva maga is elkezd kórusműveket komponálni, végül ez lesz zeneszerzői pályafutásának fő iránya. A példakép Palestrina és Kodály. Készülő műveit kórusán "próbálja ki", a gyakorlati tapasztalatok segítik a komponálásban. Ideálja az anyagszerűség, az énekelhetőség, amelyet szinte tökélyre fejleszt. Nemcsak a zenét szereti, az énekeseket is, mondanivalóját úgy fogalmazza meg, hogy minden szólamnak élményt jelentsen. Palestrina nyomdokain kialakuló lineáris szerkesztésmódja segíti ebben.

Minden korosztály számára ír, mindig szem előtt tartva az énekesek lelki-hangi igényeit. Jóízű, szellemes kánonjai éppolyan élvezetet szereznek a gyermekeknek, mint karakteres, ezer apró zenei ötlettel megírt népdalfeldolgozásai a felnőtt vegyeskaroknak. Költők verseit éppúgy feldolgozza, mint a magyar népdalt. Művei a kórusok "felnevelésére" szánt etűdszerű könnyű kompozícióktól a nagy technikai tudást igénylő bonyolultabb szövetű és harmóniavilágú, nagylélegzetű kórusművekig terjednek. Hangszerkíséretes művei között kiemelendő a Nyúl éneke.

Kevésbé ismert - sajnos zenei anyaga nagyrészt elveszett - az a sorozat, amit dr. Dienes Valéria mozgásszínházához írt. "Nem engedett hangszert; a színpadon a mozdulat kórusa volt, az emeleti erkélyen az én kórusom. A két kórus mintegy harapófogóba fogta a közönséget. Ezek egy-két felvonásos, részben fél, részben egész estét betöltő darabok voltak; s az ő személyiségével együtt mély, gazdag hatást tettek a közönségre. Mindez mára teljesen elenyészett; mert a mozgásművészetnek nem volt írásrendszere, filmre venni meg még nem volt mód." (B. L.)

Bárdos Lajos gazdag életművének jelentős részét alkotják magyar, illetve latin nyelvű egyházi kórusművei, amelyek nagy részét liturgikus használatra írta. 4 miséjét, motettáit, zsoltárait, himnuszait és más egyházi kompozícióit a Cecilia, illetve a Mátyás templom kórusának karnagyaként maga is vezényelte. Miséi közül izgalmas újszerűségével emelkedik ki a vegyeskarra és orgonára íródott Missa Prima, amelyet zeneakadémista korában komponál. Ekkor fogalmazza meg először zeneszerzői ars poeticáját: "Liturgikus szempontból ideálom a teljes tisztaság egyesítve a praktikus követelményekkel." (Lásd: Harmat Artúrnak szóló levelet.) Harmadik miséjének érdekessége, hogy zenei anyagát Liszt Ferenc Koronázási Misé-jének Credo tételéből meríti. (Lásd: A Magyar Egyházzene Évszázadai - negyedik rész). Motettái németalföld üzenetét közvetítik számunkra - Bárdos egyéni megfogalmazásában -, közülük kiemelendő egyik legnagyobb hatású műve, a tenor szólóra és vegyeskarra írott Popule meus. Magyarországon és világszerte legnépszerűbb egyházi műve a Libera me című kompozíció, amelyet eredetileg dr. Dienes Valéria mozgásszínházához írt. Bárdos egyházzenei életművében jól elkülöníthető, önálló egységet alkotnak az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó, liturgikus használatra íródott latin nyelvű himnuszok, amelyeket Bárdos "kis motettáknak" is szívesen nevezett. A himnuszok népének feldolgozásai, igazi zenei gyöngyszernek, mindegyik erőteljes, önálló karaktert képvisel Bárdos kiapadhatatlan zenei ötleteinek köszönhetően.

Bárdos Lajos 1918-tól az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke. 1939-től pedig a Magyar Dalosszövetség és a Bartók szövetség vezetésében is részt vesz. Munkássága több jelentős elismerésben is részesül. Szent Gergely Lovagrend (XII. Pius Pápa adományozása - 1948); Erkel díj (1953); Érdemes művész (1954); Kossuth díjt (1955); Kiváló Művész (1970).

Bárdos Lajos hosszú és tartalmas életét feleségével és gyerekeivel osztja meg. 1926-ban veszi el Waliczky Irént, akivel 11 gyermeküket nevelik. Felesége nemcsak a nyugodt családi hátteret biztosítja munkájához, a nehéz időkben is mellette áll. "Felötlik bennem 1944 véres Karácsonya" - írja Gách Marianna a Muzsikában, 1969-ben. "Bárdosék Margit körúti lakásában a nyilas rendszer elől bujdosók leltek menedékre, és nemcsak a négy fal biztonságát kapták tőlük, hanem a nap és az éjszaka minden percében vigasztalást, bíztatást, reménykedést is. Ezen a Karácsonyon Bárdos Lajos, hogy elterelje a rémületet, a zongorához ült, és féktelen hangerővel jazz muzsikát játszott mindaddig, amíg a bombazápor le nem kergette az egész társaságot, (hamis papírostúl!) az óvóhelyre." Ez a történet is hozzátartozik az emberségért, a meggyőződésért önmagát is veszélybe sodró, de a hitet és a derűt soha fel nem adó Bárdos Lajos sokszínű egyéniségéhez, aki oly sok muzsikusnak vált példaképévé. 1986 november 18.-án tért örök nyugalomra.

Vinczeffy Adrienne írása