Szeleczky Zita (Budapest, 1915. április 20. – Érd, 1999. július 12.) magyar színésznő.
1933-ban érettségizett a budapesti Veres Pálné Leánykollégiumban. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz–magyar film női főszerepét alakította. 1937-ben végezte a Színművészeti Akadémiát. A Nemzeti Színház ösztöndíjas, majd rendes tagja lett (1936-1941). 1939-ben Farkas–Ratkó-díjat kapott. 1942-1943-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt. 1944 őszén ismét a Nemzeti szerződtette. A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. A budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula (Szeleczky első férje) megerősítette ezt a később álhírnek bizonyult információt. 1945-ben elhagyta az országot, a népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944 novemberében egy ún. "Hungarista Est" keretében elszavalta a Föl a szent háborúra![1] című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a rádió is közvetített.[2] Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt. 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival.

1962-ben az USA-ba költözött. Wass Alberttel szinte azonnal felvette a kapcsolatot. Levelezésükből kiderül, hogy a későbbiekben az egyetemes magyar ügy szolgálatában végzett munkájukban szorosan együttműködtek[3]. Több hanglemezt is kiadott. Vonzó külsejével, színpadi megjelenésével, intelligens és természetes játékával fiatal leányokat, lírai hősnőket és naivákat játszott rövid magyarországi pályáján. Emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette.

1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1947-es koholt vádak alól, és teljes rehabilitációban részesítette. Még abban az évben Wass Alberttel együtt megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 1998 őszén hazatelepült, Érden élt. 1999. július 12-én halt meg. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra.

2007-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.