Nevét a Szent Péter-templomról kapta. A település legrégebbi épülete a Templomszeren áll, védőszentje Szent Péter apostol. Szabadon álló, egyhajós, a hajónál keskenyebb szentélye félköríves záródású. A torony a nyugati homlokzatból kilép, a szentély északi oldalán sekrestye áll. A hajó nyugati végében egy középoszlopos, két nyomott íves román karzat, oldalfalain két, illetve három ülőfülke látható. A nyugati oromfalat a torony tagolja, melynek harmadik szintjén körablak látható, a harangok szintjén középoszlopos ikerablakok félköríves záródással, fölötte vakívsoros párkány, a torony cseréppel fedett, gúlasisakos. A déli homlokzatán a kapu gazdag román, egylépcsős bélletű, pálcatagos, félkörív záródású, a homlokzaton különböző méretű és bélletű résablakok és lizénák láthatók. A XVI. században a protestánsok (reformátusok) tulajdonába került, csak az ellenreformáció idején, 1730-ban lett ismét a katolikusoké. Különösen figyelemre méltó a templom bélletes kapuzata. A templomot 1550 táján erődítménnyé alakították, bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Ennek nyomai ma is jól látszanak. Az erődítményt Kanizsa eleste (1600) után tovább erősítették. Ebben az időben az Őrség ún. hódoltsági terület lett, amely egyaránt adózott a töröknek és a magyar földesúrnak. A törökök fosztogatását a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni. Ezen kis váracskák "castellumok" közül a legjelentősebb az őriszentpéteri volt, ahol 30-40 hajdú tartózkodott. (A hajdú kifejezés itt és ebben a korban a földesurak és javaik védelmében gyalogos katonai szolgálatot vállaló környékbelieket jelentette. A hajdúk a szolgálatért cserébe csekély kiváltságot is kaptak.) A templomot valaha díszítő román kori freskók nagy része elpusztult, csupán a déli külső falon található néhány töredék. A hajóban és a szentélyben látható bibliai idézetek a XVII. században készültek. Néhány méterre a templomtól a nyolcvanas években középkori téglaégetőt is feltártak.