Jávor Pál

(Arad, 1902. január 31. – Budapest, 1959. augusztus 14.)

Eredeti neve: Jermann Pál - bár anyakönyvezve anyja vezetéknevével, Spannenberger Pál Gusztáv néven lett, mert szülei csak születése után kötöttek házasságot.

Minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie. Többek között „nők bálványaként” tartották számon. A harmincas-negyvenes évek magyar amorózója botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert.

Híres, cigányzenére mulatozó és nótázó, kellemes hangú és megjelenésűbudapesti úr volt, aki a bor mellett üldögélve énekelte a magyar és cigánydalokat: ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.

Több, mint 70 filmben játszott, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Rengeteg filmdalt, filmslágert énekelt. Vele végződött a magyar némafilmgyártás (Csak egy kislány van a világon... – 1929), vele kezdődött a magyar hangosfilmgyártás (Hyppolit, a lakáj – 1931) és a háború után meginduló "új" magyar filmgyártás (A Tanítónő – 1945).

A háború előtti magyar filmgyártás legjelentősebb alakja volt. Emlékét ma filmjei őrzik, így mindenki láthatja milyen volt a "jávorbajusz", a filmamorózó, akiért egy ország női szivei dobogtak. A legendás Dankó Pista alakja szinte összeforrt Jávor személyiségével.

Érdekeség képpen: A dalszövegíró Szenes Iván Jávor Pálnak írta az ötvenes évek második felében (amikor külföldről hazatért) az "Egy tisztes őszes halánték" című dalt.

Játszotta Várszínházban, 1922-24 között a Renaissance Színházban, 1924-26 között Székesfehérváron, 1927-28-ban Szegeden. Ekkor a Magyar Színházhoz szerződött, 1929-ben fellépett a Belvárosi Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is.

1930-tól 1935-ig a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. (Közben 1938-ban és 1943-ban fellépett az Erzsébetvárosi Színházban és 1944-ben a Vígszínházban is.

1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták. 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.

1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikere volt.Rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon játszott, ami fokozta honvágyát is, hiszenaz Amerikábantöltött időszaka nem hozott számára olyan sikereket, mint itthon.

1956-ban Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért, először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.

Kitörő lelkesedéssel fogadták itthon, elhalmozták szerepekkel, de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán "Sóbálvány" c. filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.

Filmszerepeiből "néhány":

• Hyppolit a lakáj (1931)
• Rákóczi-induló (1933)
• Ida regénye (1934)
• Csúnya lány (1935)
• Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935)
• Havi 200 fix (1936)
• Fizessen, nagysád! (1937)
• Két fogoly (1937)
• A Noszty-fiú estete Tóth Marival (1937)
• Fekete gyémántok (1938)
• Halálos tavasz (1939)
• Fűszer és csemege (1939)
• Gül Baba (1940)
• Dankó Pista (1940)
• Egy csók és más semmi (1940)
• Egy tál lencse (1941)
• A beszélő köntös (1941) - egyébként ez a film volt az első magyar színes film, legalábbis egy része
• Egy asszony visszanéz (1941)
• Makrancos hölgy (1943)
• Madách (1944)
• A tanítónő (1945)

1959 augusztusában, a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein.