Rákosi, Gerő, Farkas, Péter

A kommunista hatalomátvételnek fontos fordulópontja volt az 1947 augusztus 31-én tartott „kékcédulás választás”. Már javában folyt a választási kampány, amikorra elkészültek a választási névjegyzékek. Közel 400.000 személyt kihagytak a névjegyzékekből, megfosztva őket szavazati joguktól, ezzel a legérzékenyebb veszteséget okozva a demokratikus ellenzéki pártoknak. A választásra kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonatokat készítettek. Azok adhatták le ilyen szelvénnyel a szavazataikat, akik a voksolás napján nem tartózkodtak állandó lakhelyükön. Ebből az Magyar Kommunista Párt saját részre kinyomtatott egy jelentős mennyiséget és a párttagok a választás napján ezzel mentek kirándulni. A „hétvégi kirándulók” teherautókkal több településen is megjelentek és ugyanazon kommunisták több helyen is szavazva – gyakorlatilag csalással – jelentős mértékben gyarapították szeretett pártjukra leadott szavazatok számát. A választás győztese ki más, mint az MKP lett 22,3%-kal és mintegy 68.000 hamis szavazattal. A győzelemmel tovább erősödött a kommunista befolyás, hisz az új kormányban már minden kulcspozíció az ő kezükbe került. A demokrácia felszámolásának egyik utolsó lépése az volt, hogy 1948 június 12-én felszámolták a Szociáldemokrata Pártot, melyet egyesülésnek álcáztak. A két pártból létrejött a kommunisták által uralt Magyar Dolgozók Pártja. (Az 56-os forradalom után új neve: Magyar Szocialista Munkáspárt lesz.). A legvégső lépést 1949 február elsején a Függetlenségi Népfront létrehozása jelentette, melybe minden még létező pártot beolvasztottak, és a szervezetet kommunista irányítás alá helyeztek. Ezzel lezárult egy korszak hazánk történetében. Új sztálinista alkotmánnyal, és a szovjetek jelenlétével Magyarország egészen 1988-ig, 39 évre kommunista vezetés alá került.

A kommunista korszak legdiktatórikusabb fejezetét az 50-es évek jelentették. Ebben az időszakban – pontosabban 1945 és 1956 között – kommunista főfunkcionáriusok kezében volt az ország sorsa, gyakorlatilag élet – halál urai lehettek! Később jött az 1956-os forradalom, mely után a Kádár-rendszer már sokkal mérsékeltebb formában volt jelen. A Kádár-korszak utolsó évtizedei pedig 1975 és 1988 közt „puha diktatúraként” nyomokban emlékeztettek csak az 50-es évek valódi terrorjára. Cikkünk a továbbiakban ezen „vészkorszak”, az 50-es évek kommunista vezéreiről szól, azaz öt emberről: Rákosi Mátyásról, Gerő Ernőről, Farkas Mihályról, Révai Józsefről, és Péter Gáborról!