Mészöly Miklós életrajza

(1921–2001)

Eredeti családi neve Molnár Miklós (1948-ban veszi fel írói névként az egyik felmenő ág Mészöly vezetéknevét).
Szekszárdon született 1921. január 19-én. 1938 és 1942 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karának hallgatója, ahol jogászdoktori oklevelet szerez. 1943–44-ben frontkatona, szerbiai fogságban van. 1944-től munkásként, terménybegyűjtőként, malomellenőrként dolgozik. 1947–48-ban Szekszárdon laptulajdonos. 1951–52-ben a Bábszínház dramaturgja. 1956-tól szabadfoglalkozású író.
Az életmű gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják. Mészöly több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet szerzője. A korai rövidprózát a határozott szituációrajz, fegyelmezett szerkesztés, erőteljes atmoszféra jellemzi. A tömörítés, a távolságtartó narráció, a bölcseleti beállítottság és a formafegyelem szinte minden pályaszakasz meghatározója.
A Magasiskola (1956) a solymásztelep megjelenítésével a dokumentum tényszerűségét és a parabola utalásosságát egyesíti. Az atléta halála (1966) francia nyelven jelent meg először, majd a magyar kiadással egy időben német nyelven is. A Jelentés öt egérről (1967) realisztikus pontosságú, szilárd szerkesztésű s egyben példázatos történetek. „A szenvedélyes érdekeltség drámáját” követi az ószövetségi templomi nyomozó története, a Saulus (1968). E regényben a koncentrált elbeszélés, a parabolisztikus jelentéssűrítés a létélményt, személyiségállapotot nem mint pszichológiai anyagot, hanem formaalakító műalkotáselemet működteti. Az Alakulások (1975) két és fél évtized rövidprózáját átfogó, reprezentatív elbeszélés-gyűjtemény, a megújuló magyar próza sajátos dokumentuma. A Film (1976) regényformája „a kamera és rendezés reális fikcióvá” tételéből származik. A tágasság iskolája (1977), valamint az Érintések (1980) esszék, filozofikus fragmentumok, művészeti, elméleti reflexiók gyűjteményei.
A ’70-es évek második felének prózakoncepciójában változatlanul megtartja jelentőségét az utalásos beszéd, ám mindinkább a helyzetek, idősorok rétegessége, a folyamatos narrációt, az epikus kontinuitást felváltó töredékesség lesz jellemző. A különböző időkben-terekben folyó eseménysorok párhuzamos, egyidejűsítő elbeszélése válik meghatározóvá a Megbocsátás (1984) című kisregényben, a kilencvenes évek rövidprózájában és a Családáradás (1995) című regényben is.
1990 szeptemberétől a Magyar Írószövetség elnökségi tagja. 1991-ben a Budapesti Magisztrátus tagja. 1992 és 1994 között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke.
Elhunyt 2001. július 22-én, hamvait 2001. augusztus 23-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.