Bernáth Aurél (Marcali, 1895. november 13. – Budapest, 1982. március 13.) kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, művészpedagógus, művészeti író, Roboz István újságíró és lapszerkesztő unokája.
Rippl-Rónai Ödön (Rippl-Rónai József testvére) tanácsára kezdett el a festészettel foglalkozni, akivel Kaposvárott ismerkedett meg. Majd Nagybányán tanult tovább, Réti István és Thorma János festőművészek irányítása alatt. 1921-ben Bécsbe költözött, ahol expresszionista és absztrakt stílusban kezdett festeni. Kapcsolatba lépett Kassák Lajossal és az aktivistákkal. 1926-ig élt Bécsben és Berlinben. 1928-tól rendszeresen kiállított a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. Az 1930-as években visszatért a Nagybányai festőiskola tradícióihoz. Festészetére egyre inkább a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionista stílus vált jellemzővé. Erőteljesen szembe helyezkedett a nonfiguratív ábrázolás móddal. 1927-ben Pöstyénbe költözött. Erre az időre tehetők, lírai hangulatú, egyedi színvilágú, filozofikus műveinek keletkezése: (Riviéra). 1926-ban a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja lett. Az 1930-as években a Gresham-kör szellemi vezére volt. Legjelentősebb művei ekkor születtek, (Reggel, Tél, Aratóünnepre menő lány). 1945-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett. 1930-tól rendszeres látogatója volt a Szolnoki művésztelepnek. Az 1940-es években képeinek hangvétele, az addig lírai stílusból átment a ridegebb színvilágba és ábrázolásba. Egyre több monumentális megbízást teljesített. A festészet mellett, grafikai, falképfestői és írói munkássága is jelentős. Kiemelkedő egyéniségű, klasszikus stílust képviselő festőművész volt. Szülővárosában Marcaliban, munkássága elismeréseképpen megnyitották a Bernáth Aurél Galériát.[2]
Bernáth Aurél és feleségének sírja Budapesten. Farkasréti temető: 21/1-2-16. Pátzay Pál műve.

1995-ben megalakult a budapesti Bernáth Aurél Társaság. Célja a festő emlékének ápolása, kiállítások rendezése.