Pór Bertalan (Bábaszék,[3] 1880. november 4. – Budapest, 1964. augusztus 29.) Kossuth-díjas magyar festő, főiskolai tanár.
A huszadik századi magyar avantgárd festészet egyik nagy tehetségű festője. Budapesten a Mintarajziskolában tanult, mestere Gyulay László volt, majd Münchenben folytatta tanulmányait G. von Hackl mesteriskolájában. Hollósy Simon szabadiskoláját is látogatta. Önarcképével 1901-ben elnyerte a Harkányi-ösztöndíjat, amelynek segítségével tanulmányokat folytathatott 1901-1903-ban Párizsban a Julian Akadémián, ahol Jean-Paul Laurens volt a mestere.

1903-tól Budapesten működött, a Műcsarnokban, majd a Könyves Kálmán Szalonban állított ki arcképeket, alakos , majd csoportos alakos képeket, rajzos látásmódja, kiváló jellemábrázoló képessége hamar meghozta számára a sikert. Rajzos látásmódja gyakran szecessziós ritmusú kontúrvonalakat adott festményeinek. A MIÉNK tagja, majd a Nyolcak művészeti csoportjának alapító tagja lett. Az I. világháborúban mint frontrajzoló vett részt, a feldúlt falvakról, elhagyott földekről készített 16 litográfiáját könyvben adták közre 1916-ban Brüsszelben.

A napi politikától nem határolódott el, 1919-ben a Tanácsköztársaság fennállása idején vállalta a Művészeti Direktórium festőszakosztályának vezetését, toborzó plakátok tervezését. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba vonult, Pöstyénben[4] élt és alkotott 1938-ig. Károlyi Mihály baráti körével tartotta a kapcsolatot, 1934-ben Párizsba, 1936-ban a Szovjetunióba utazott. 1938-tól Párizsban telepedett le, a II. világháborúban Franciaország német megszállása idején elfogták, szabadulása után részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Franciaországból 1948-ban tért haza Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett egészen 1960-ig, tanári és közéleti tevékenysége annyira lefoglalta, hogy már alig festett, 1958-as utolsó képeinek egyikét tekintve, nem mondható, hogy átment volna szocreál-stílusba.