Pálos György, született Patrovits György, (Budapest, 1920. május 8. – Budapest, 1970. január 3.) Jászai Mari-díjas magyar színész.
Eredeti neve Patrovits György, amit a második világháború után Pálos Györgyre változtatott. Édesanyja zongoraművész, édesapja Patrovits Károly újságíró, a Népsport főkönyvelője és munkatársa volt. Zenei tehetséget is örökölt[1], de a színészmesterséget választotta. 1940-ben végzett az Országos Színészegyesület színiiskolájában. Ezt követően Szegedre szerződött, rövid időt játszhatott, mert behívták katonának. Hadifogságba esett, csak 1948-ban érkezett haza. Rövid kitérőt tett a Vidám Színpadon, majd az Operettszínházban. 1952-ben került a Néphadsereg Színházhoz (az 1951-ben újjáépített Vígszínház neve volt 1961-ig), itt játszott kényszerű visszavonulásáig, 1965-ig. Ekkor orvosai eltiltották a színpadtól, ezután csak szinkron és rádiószerepet vállalhatott. Haláláig Nagykovácsiban élt egy „parasztházban” feleségével Olthy Magdával.

Egyaránt szerepelt modern és klasszikus darabokban, de a Szent Johanna Dauphinje és a Háború és béke Napóleonja alakítása mellett a filmvásznon is gyakran mutatkozott: látható volt Bendics mérnökként a Gázolásban és Martinovics Ignácként A császár parancsában. Kiváló karakterszínész volt, főszerepeiben is utánozhatatlan. Bármely figura megformálásakor is önmaga maradt. Aki látta, Soós Imréhez hasonlította, róla pedig mindenkinek Latinovits Zoltán jutott eszébe. Egyik rábízott szerepben sem volt képes függetleníteni magát egyéniségétől; minden szerepében Pálos György maradt. Stílusában egyszerre volt intellektuális és ösztönös, gesztusai visszafogottak, amikből sistergett a túlfűtöttség. A szolid, elegáns külső mögött lángolt a szenvedély. Talán ezért is övezi alakját valamifajta sejtelmes titokzatosság. Nagyon szerette a zenét, de nem csupán mint hallgató élvezte, komolyan foglalkozott zeneszerzéssel is. Ám mindkét hivatás teljes embert követelt, ezért döntésre kényszerült. A színészetet választotta. Kellemes, mélyen zengő, nemes orgánumát a Rádió is egyre gyakrabban használta fel szinkronizálásra. Egészen addig, amíg 1962. december 10-én egy színházi próba közben rosszul nem lett. Kórházba szállították, s megállapították, hogy a szívével van baj. A hadifogság megpróbáltatásai és önégető életmódja mindössze 50 évet engedélyezett számára.
Főbb színházi szerepei

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 38; ugyanitt nyolcvanegy színházi felvételen is látható.[2]

Shaw: Szent Johanna, Dauphin
Kohout: Ilyen nagy szerelem, Péter[3]
Tolsztoj–Piscator: Háború és béke, Napoleon
Goethe: Faust
Heltai Jenő: A néma levente, Mátyás király
Thomas: Szegény Dániel, Dániel.