1925-ben kapott kémiai Nobel-díjat „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért”.
A magyar származású osztrák-német vegyész Bécsben született 1865. április 1-én. Édesapja, dr. Zsigmondy Adolf magyar fogorvos volt, sok sebészeti műszer feltalálója, édesanyja Irma von Szakmary (Szakmáry Irma) költőnő. Családjából még érdemes megemlíteni nagybátyját, a bányamérnök Zsigmondy Vilmost, aki az MTA tagja volt, és bátyját, Zsigmondy Emilt, a híres hegymászót.
Richárdnál már igen korán megmutatkozott a kémia iránti fogékonysága. Egyetemi tanulmányait a Bécsi Orvosi Egyetemen, majd szintén Bécsben, a Műszaki Főiskolán végezte, végül 1887-ben Münchenbe ment, és szerves kémiát tanult. 1890-ben szerezte meg a doktori címet, majd Berlinben egy fizikus professzor asszisztense lett. Ekkor kezdett el foglalkozni a kolloid fémszolok, ezen belül is a kolloid aranyszol kutatásával.
1903-ban megnősült. Felesége Laura Lujza Müller, a jénai Wilhelm Müller professzor lánya. Két lányuk született.
Zsigmondy 1907-től Göttingenben volt professzor. Legfontosabb felfedezései, találmányai itt születtek, talán ezért is, a Nobel-díjjal járó pénzösszeget az egyetem fejlesztésére fordította. 1929-ben ment nyugdíjba, de még abban az évben elhalálozott. A Holdon található Zsigmondy kráter az ő nevét őrzi.
Bár Zsigmondy Richard magyar származása vitathatatlan, magát mindig osztráknak vallotta.

Tudományos tevékenysége

Zsigmondy 1890 óta foglalkozott a kolloid fémszolokkal. Kutatásait Berlinben Kundt professzor analitikusaként kezdte meg. Megállapította, hogy az aranyszol színe a diszperzitásfoktól függ. Eljárásokat dolgozott ki a szolok előállítására, a Cassius-bíbor néven ismertté vált aranyszol természetét is megmagyarázta. E munkáit már Jénában végezte, csatlakozva az üveg- és porcelánszínezékek gyártásához.
1903-ban H. Siedentopffal közösen szerkesztette meg az ultramikroszkópot, amelynek működése az ún. Tyndall-jelenségen alapszik. Ezzel a módszerrel a részecskék fénylő pontokként jelennek meg a sötét háttér előtt, megkönnyítve észlelésüket. Ekkor tudta bizonyítani, hogy a kolloid oldatok heterogén rendszerek, és a kolloid rendszerek átmenetet képeznek a szuszpenziók és az oldatok között.
1913-ban műszerét tökéletesítette (résultramikroszkóp), meghatározta a részecskék térfogategységre eső számát. Kutatásokat folytatott a diszperz rendszerek állandóságával kapcsolatban, vizsgálta a micellák kémiai összetételét. Tanulmányozta a géleket, a védőkolloidokat, melynek során bevezette az aranyszám fogalmát, ami a védőhatás mértékének meghatározására szolgált. Feltalálta a membránszűrőt (1918) és az ultraszűrőt (1929), melyen baktérium nagyságú részecskéket lehetett egymástól elválasztani.
Munkája lefedte a kolloidkémia szinte minden területét. Ezt ismerték el 1925-ben a kémiai Nobel-díjjal, amit a kolloid oldatok heterogén voltának megmutatásával és az ultramikroszkóp feltalálásával érdemelt ki.