Gyász! Meghalt Psota Irén!

• Psota Irén
• haláleset
• Madách Színház
• Blikk extra

Aggasztó híreket kaptunk Psota Irénről / Fotó: RAS ARCHÍV

Blikk összeállítás

Elhunyt Psota Irén, a Nemzet Színésze.

Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.

József Attila

Otthona sokfelé lehet az embernek, hazája csak egy van.

Popper Péter

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.

Ady Endre

Magyarországot a pokol kapui sem fogják megdönteni.

Kossuth Lajos

Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent "magyar", olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta.

    Mondják: halott.
    Temetésén, 1957 kora nyarán hömpölygött a nép a temetőben. Sokan siratták a halott színészt, aki ifjú feleségével együtt lett öngyilkos alig néhány héttel házasságkötésük után. Talán a túladagolt gyógyszer… az ital… kábítószer… de vakarta a falat, az utolsó pillanatban nem akart meghalni…
    Mezítláb jött faluról a főiskolára felvételizni (Szirtes Ádám: „Fekete talpa nyoma a parkettán még napok múlva is.”); tizennyolc évesen tudta: szívében-lelkében kitörölhetetlen nyomot hagyott keserű gyerekkora („Szüleim szegény napszámos parasztok és sok koplalásokon és nyomorgásokon neveltek”); egész életében gyomrát görcsbe rántóan érezte: a falut elhagyta, a város nem fogadja be („De mivel falusi paraszt vagyok, sokan kigúnyolnak, hogy színész leszek és mikor hazamegyek, mindig azt mondják, na tudok-e már a drótkötélen táncolni, meg cigánykereket hányni…”); húszévesen levelet kap a népművelési minisztertől, s akkor senki nem gondol arra, mekkora nyereg ez a tegnap még mezítlábas parasztfiú feneke alatt („A Ludas Matyi bemutatása alkalmából jókívánságaimat küldöm Önnek kiváló munkájáért.